Letartóztatásban az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja, akinek már korábban is sok volt a rovásán

2020. május 30., 11:54

Szerző:

A Budai Központi Kerületi Bíróság szombati ülésén egy hónapra elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit emberölés bűntettével gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a nő 2020. május 25-ről május 26-ra virradó éjjel egy angyalföldi vasúti telephely egyik épületében több késszúrással megölt egy férfit.

 

Megöltek egy férfit Angyalföldön Rendőrök és bűnügyi helyszínelő Angyalföldön, egy használaton kívüli vasúti telephelynél 2020. május 27-én reggel.

A gyanúsított egzisztenciális körülményei rendezetlenek, hajléktalanként él, bejelentett munkahellyel, legális jövedelemmel nem rendelkezik.

Minderre, valamint a terhére rótt bűncselekmény kiemelt tárgyi súlyára, a kiszabható büntetés nagyságára figyelemmel megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne. Ugyancsak e veszélyt igazolja, hogy egy korábban ellene indult büntetőügyben született végzést is csak elfogatóparancs kiadásának segítségével tudtak kézbesíteni a részére.

 

A nyomozás kezdeti szakaszban van, számos nyomozati cselekmény elvégzése: többek között szakértői vélemények beszerzése, tanúkihallgatások lefolytatása szükséges.

A rendelkezésre álló adatok alapján alappal lehet tartani attól, hogy a terhelt a már kihallgatott tanúk, illetve más kihallgatandó személyek jogellenes befolyásolásával, megfélemlítésével, az eddig még fel nem tárt tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével vagy más hasonló módon a bizonyítást meghiúsítaná vagy veszélyeztetné.

A gyanúsított többszörösen büntetett előéletű: nagyobb részben erőszakos jellegű, kisebb részben vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt állt korábban bíróság előtt.

A bűnügyi előéletére, az általa tanúsított tettleges magatartások miatt kezdeményezett rendőri intézkedések számosságára, valamint a rendezetlen egzisztenciális körülményeire figyelemmel a gyanúsítottal szemben megalapozottan fennáll a bűnismétlés veszélye is. A fentiek alapján a bíróság úgy határozott, hogy a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok a terhelt esetében kizárólag letartóztatással biztosíthatók.

A végzés nem végleges.