Gyere haza, fiatal! Nem jövök!

A miniszterelnök két éve még azt mondta a parlamentben: a Magyarországról kivándorló fiatalok nem gazdasági menekültek, hanem „az életkoruknak megfelelő, nagyon komoly kalandot vállalnak azzal, hogy elmennek dolgozni, és idegenben próbálnak helytállni”. Azt is hozzátette: a fiatalok csaknem kétmilliárd eurót utalnak haza a családjuknak, s ezzel erősítik a magyar gazdaságot.

Aztán jött a beismerő vallomás: legalábbis nehéz másképp értelmezni, hogy tavaly áprilisban a kormány elindította a Gyere haza, fiatal! programot. Százmillió forintot áldoztak rá, s ebből ötvenhetet költöttek el: százöt fiatalt hoztak haza. A GKI Gazdaságkutató adatai szerint a fiatalok elvándorlása 2010 után gyorsult fel. 2012-ben több mint kétszázharmincezren dolgoztak külföldön, a legfrissebb adatok szerint ma több mint ötszázezren. Ehhez képest a százöt nem hangzik soknak. A programért felelős Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) beszámolója szerint ez mégis sikertörténet: azzal érveltek, hogy eredetileg ötven fiatal hazacsábítása volt a cél 2017. december 31-ig.

Kíváncsiak lettünk volna, hogy akkor mégis miért nem folytatódik a hazacsábítás, ám Pákozdi Szabolcs, az OFA elnöke lapzártánkig nem válaszolt a 168 Óra kérdéseire. Így azt sem tudtuk meg, igazak-e a hírek, hogy új vállalkozást segítő programot indítanak a hazatérőknek.

Pákozdi Szabolcs már egy tavalyi sajtótájékoztatón arról beszélt: a hazatérők közül sokan saját vállalkozást indítanának, és ők ebben is segítenének. Akkor azt is mondta: a program első körben Londonra koncentrál, mert ott a legalacsonyabb a munkavállalók életkora. Nyolcvan százalékuk negyven év alatti, 33 százalékuk diplomás, 43 százalékuknak van középfokú végzettsége. És 49 százalékuk nőtlen vagy hajadon.

Pákozdi hangsúlyozta: a megkérdezettek többsége szívesen hazatérne, ha segítséget kapna a lakhatásban és olyan munkáltatót találna, amely biztos anyagi hátteret biztosít számukra. Nem így lett.

Nagy Ádám ifjúságkutató úgy látja, lenne olyan program, amellyel hatékonyan hazacsábíthatók lennének a fiatalok.

– Úgy hívják, hogy kormányprogram. „Csupán” olyan körülményeket kell teremteni, hogy a fiatalok ne érezzék magukat nyomorultul saját hazájukban. Akkor tényleg csak átmeneti időre, tanulni vagy tapasztalatot szerezni mennének el. De jelenleg a többség elhatározása végleges.

A szakember részt vesz azokban az ifjúságkutatásokban is, amelyek évről évre rákérdeznek a fiatalok legégetőbb problémáira. Az eredmény sokatmondó. 2012-ig a többség a lakhatást, a munkahelykeresést tartotta a legnagyobb problémának. A legutóbbi kutatás szerint ma már a kilátástalanságot. Egy újabb kutatással pedig bebizonyosodott: a kilátástalanság, a jövőtlenség érzése összefügg a migrációs szándékkal.

– Megkérdeztünk a kivándorlás gondolatával foglalkozó fiatalokat: miért mennének? A válaszokból egyértelműen kiderült, hogy a kilátástalanság miatt – összegez Nagy Ádám.

Vannak, akik itthon képtelenek a kitörésre – akár külső, társadalmi okokból, vagy az oktatási rendszer hiányosságai miatt –, és azt hiszik, Angliában vagy Németországban majd jobb lesz minden. De a többség nem ilyen. Nagyrészt a jól képzett, elkeseredett fiatalok mennek el. Az ő kilátástalanságérzetük főként abból fakad, hogy itthon szemlátomást a politikai kapcsolatok és egyre kevésbé a tényleges teljesítmény lett fontos az előrébb jutásban.

– Kicsit sarkítva: ha azt látja a fiatal, hogy politikusaink homárlevest esznek Bordeaux legdrágább éttermében, míg ők a legolcsóbb sörrel egy kivetítő előtt szurkolnak, könnyen arra juthatnak, ebben az országban nem a valódi érdemek alapján oszlanak el a javak – jegyzi meg Nagy Ádám.

A diplomás budapesti edző, Tamás, feleségével hamarosan Londonba költözik. Sikeres a szakmájában, jól keres, kényelmesen élnek.

– De nekünk elsősorban a gyerekünkre kell gondolnunk – mondja. – Egyéves a lányom. Mivel magánóvodát, -iskolát és egészségügyi ellátást nem tudunk biztosítani neki, itthon nem lehet olyan jövője, amilyet szeretnénk. A testvérem fia elsős egy állami általános iskolában. Szinte állandóan jönnek tőlük a rémtörténetek. Legutóbb azt mesélték: az erkölcstantanár szerint a lányok agya nem annyira mélyen barázdált, mint a fiúké, ezért ők kevésbé fejlettek. Ezt én nem akarom a gyerekemnek. Inkább elmegyünk oda, ahol az állami iskolában is tud nyitottságot, modern szemléletet tanulni.

Tamás barátja már kint él, az ő segítségével immár angliai munkája is van a férfinak. Most albérletet keres a család, kalkulál, tartalékokat gyűjt, és hamarosan foglalja a repülőjegyet – csak oda. Egy jól képzett, tapasztalt szakemberrel már biztosan kevesebb lesz itthon.

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője már két évvel ezelőtt azzal kampányolt a választás előtt, hogy az elvándorlás ma Magyarország legégetőbb problémája. Ujhelyi jóval a kormány előtt elindította a Hazaváró/Haza-váró programját.

– Végre a kormány is felismerte a problémát, még ha nem adott is rá hatékony választ, hiszen a Gyere haza, fiatal! program önmagában nem elég. A fizetések, a bérlakásállomány és az oktatás újragondolására van szükség. Saját tapasztalatból is beszélek: a tizenhat éves fiam korosztályának legalább a felét már biztosan elveszítettük. Ők már az érettségi után ki fognak menni, külföldön végeznek, ott találnak maguknak munkát és párt. Nincs sok esélyünk arra, hogy hazatérnek. Ha nem teszünk érdemben lépéseket, kiürül az ország. Hosszú távú, kormányzati ciklusokon átívelő programra van szükség – mondja Ujhelyi.

Nagy Ádám amúgy ennél optimistább. Szerinte még csak nem is kell ennyire hosszú távban gondolkozni ahhoz, hogy megállítható legyen az elvándorlás. Nagy biztos abban is: a „marasztaláshoz” nem szükséges, hogy itthon is nyugati bérek legyenek, elég lenne egy kicsit magasabb életszínvonal. Ami pedig a nyugati béreknél sokkal fontosabb: érezze azt a fiatal, hogy tart valamerre az ország.

– Az unalmas, kényelmes hétköznapoktól válik élhetővé egy ország. De Magyarország csak távolodik ettől, egyre inkább egy banánköztársaságra hajaz. Jól mutatja ezt a foci-Eb-körüli – amúgy alapvetően jogos – eufória is. Nagyon fontos esemény ez. De egy ország nem élhet csak az ünnepeiből – mondja Nagy Ádám.

Ujhelyi István tartja a kapcsolatot a kint élőkkel. Minden hónapban fogadóórát is tart választott lakhelyükön, Berlintől Párizson át Londonig járja a nagyvárosokat.

A találkozók tanulsága rendre ugyanaz: a fiatalok többsége megtalálta a számítását kint, nem jönne szívesen haza. Ám egyelőre megmaradt a „köldökzsinór” Magyarországgal. Hazalátogatnak, informálódnak az itthoni hírekről.

– De ne áltassuk magunkat – mondja Ujhelyi. – Eljön az idő, amikor már annyira otthonosan berendezkednek új hazájukban, hogy ez a képlékeny kapocs sem lesz már meg.