Gyenesei: Az olimpia a biokémia expója is volt

Bár még javában tartott az olimpia, sokan mégis már közben, jórészt indulatból értékeltek, a vártnál kevesebb (arany)érem okán. Többen politizáltak, míg a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Schmitt Pál mindenkiben talált hibát – saját felelősségéről sem akkor, sem azóta nem beszélt. Eltelt néhány hét, s talán az érzelmek is lecsendesedtek, ezért kértük, nem csak olimpiai értékelésre a sportért felelős önkormányzati minisztert, Gyenesei Istvánt.

2008. szeptember 16., 09:04

– A valós teljesítmény nem felelt meg a felfokozott várakozásnak – kezdte az összegzést a miniszter. – Az eredmények kijózanítóan hatottak. Az előző két olimpia felül-, a mostani viszont alulértékelte a magyar sport valódi helyzetét. A reméltnél gyengébb szereplés oka több összetevőből áll, amelyből a legfontosabbak: a sportmenedzsment, a pénz és a sportegészségügy.

– Kezdjük a végén. A dopping mindennapos téma, míg a Sportkórház helyzetét hosszú évek után végre Ön elővette…

– Láttuk, éreztük, ez az olimpia a biokémia expója is volt. S ezen a területen kétségkívül lemaradtunk. Persze ez pénzkérdés is. De akad sportegészségügyi terület, amely nem csak az anyagiakon múlik, mégis jelentősen segítheti a jobb teljesítményt. Ilyen a sportpszichológia, melyre nem csak ott, a versenyen van szükség. Nem csupán az olimpián kell erre hangsúlyt fektetni, hanem a teljes felkészülési ciklus során. Amikor helyezések, érmek akár tizedeken, századokon, centiken, netán a pillanat tört része alatt meghozott döntéseken múlnak, akkor a belső egyensúly meghatározó. A sportolókat fel kell készíteni lelkiekben és fejben arra, hogy az olimpia más, mint az évente megrendezett világ- vagy Európa-bajnokság. Nagyobb a nyomás, nagyobb az elvárás, jobban a figyelem középpontjába kerülnek a versenyzők, mi több, az olimpiai faluban naponta szembesülnek is ezzel a résztvevők. Ezen túl is fontos, hogy legyen egy sportegészségügyi központ, amely több mint a sportolók kórháza. Hamarosan harminc új sportorvosi rendelőt nyitunk vidéken, és a Sportkórház esetében be kell üzemelni az új épületet, amely majd lényegesen komolyabb feladatot kaphat: ez lehet a sportegészségügy tudományos háttere is. Egy koordinációs csoport a tudomány eredményeit gyűjtené össze, rendszerezné és tenné alkalmazhatóvá a sport számára. Továbbá, végre össze kell hozni egy akkreditált magyarországi doppinglabort is.

– Utóbbi, ha jól sejtem, némileg sportdiplomáciai kérdés is. S ezzel eljutottunk az Ön által kiemelt másik fontos témához.

– Valóban, a sportdiplomáciánk az utóbbi időben jócskán visszaesett. Ráadásul nem egyszer azt látom, az egyéni érdekek fontosabbak, mint a közösségé. Sokkal többen élnek a sportból, mint a sportért… Ráadásul a politika ezt a területet is megosztottá tette, így rengeteg energia megy el felesleges dolgokra. Persze miért lenne a sport különb, mint bármi más itthon? Igaz, azért a sport szerencsés esetben előrébb jár, s kívül tud kerülni a társadalmi problémákon. Szeretném, ha a sport „szent tehén”, tabu lehetne, amelyet nem érintenek a pártpolitikai csaták. Sajnos, ez egyelőre illúzió.

– Ha már a politika szóba került, többen is a pénzhiányban látták a visszaesés okát. Ön mit gondol erről?

– Nyilván nem ártana, ha kétszer, ötször, sokszor ennyi pénzt fordíthatnánk sport célra, de ez csak másodlagos. Először ugyanis inkább azt kell megvizsgálni, hogy a meglévő keretet mire és miként osztják el. Meg kell határozni prioritásokat, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az adott összeg mikor érkezik meg az érintettek számlájára. Sajnos – és ez nem fogadható el – a versenyzőknek járó juttatás idén sokat csúszott. Az első utalás január helyett csak májusban történt meg.

Gyenesei miniszter úr elmondta, a központi állami költségvetésből 14,3 milliárd forintot költenek közvetlenül sportra, de ez csak az egész 10-15 százalékát jelenti. A többit más tárcák, mint például az oktatás vagy az egészségügy, valamint az önkormányzatok, szponzorok és bizony a családi kasszák teszik hozzá.
Hozzátette, beszélni kell még a létesítmények elavultságáról is, mert arra is rengeteget kéne költeni. A tömegsportban is jelentős a lemaradás, ezért támogatják a különböző korosztályok sportrendezvényeit vagy a tanuszodák és tornatermek építését, bár a meglévőket sem használják már ki úgy hétvégén, mint korábban.
A minisztérium elkötelezett a központi létesítmények fejlesztésében is: a kajak-kenu világversenyek helyszínét, a Maty-ér vízfelületét 360 millióért újítják fel. De a tervek között szerepel a Komjádi uszoda felújítása, a Fehér úton egy minden igényt kielégítő labdarúgó stadion felépítése, a SYMA csarnok bővítése, vagy mondjuk több tucat strandröplabda-, hoki- és focipálya, valamint 100 műanyag borítású, kisméretű labdarúgópálya építésének segítése.

– A sportolók is kényszerpályára kerültek, mert sokan már abbahagyták volna a versenyzést, de a szponzori szerződés miatt részt kell(ett) venniük az olimpián. No és a jutalmazás okán is egzisztenciális kérdés volt a sikeres olimpiai szereplés. Néhány fals hangot leszámítva, sikerült egységre jutni több sportoló, de főként Kozmann Györgyék megemelt olimpiai jutalmazása kapcsán.

– Természetesen akadtak, akik számára semmi nem jó, de szerencsére nem ez volt a jellemző. Ezúttal kivételesen szinte senkit sem érdekelt a napi politika, a többség emberként gondolkodott, és támogatta az ötletet. Remélem ez nem csak egyszeri alkalom volt.

– A napokban zajlik a paralimpia. Jutalmazásban már ugyanott tartanak, de mennyire figyelnek rájuk?

– Nem sokkal a versenyek előtt találkoztam és egyeztettem a magyar Paralimpiai Bizottság vezetőjével. Bár a versenyeiknek talán más a sportértéke, de az üzenetek szempontjából még többet adhatnak – fontos számunkra a jó szereplésük. Az államtitkárom és az egyik szakállamtitkár is elutazott Pekingbe, hogy képviselje a minisztériumunkat.

– Augusztusban viszont Ön is járt az olimpián és a helyszínen szurkolt Leila lányának. Sőt, nem sokkal korábban, sportot felügyelő miniszterként, mint a világbajnok öttusa váltó tagját, kitüntethette. Milyen ez a kettős szerep?

– Nehéz, furcsa, de örömteli. A kitüntetéskor például miniszterből átváltoztam boldog apává, kézfogás helyett szeretettel öleltem át lányomat, akit a családban használt becenevén, és nem keresztnevén szólítottam. De a mai napig fáj, hogy nem lehettem ott, amikor Budapesten a váltó világbajnoki címért küzdött, mert egy fontos szavazás volt a Parlamentben. Leila a vívás és a lövészet kivételével szereti, ha a család biztatja verseny közben. Szurkoltunk is neki becsülettel a budapesti VB egyéni versenyén, melyen a hatodik helyével megszerezte az olimpiai kvótát, ami előtte álomnak tűnt, hiszen még csak másfél éve öttusázik. Ezek után természetesen Pekingben is úgy alakítottam a programot, hogy lássam. Kölcsönösen büszkék vagyunk egymás sikereire. Remélem nemsokára nem úgy emlegetik őt, mint a miniszter lányát, hanem engem úgy, mint Gyenesei Leila öttusázó apukáját…

Miközben Brüsszelben egymás után dőlnek el a következő évek stratégiai irányai, Orbán Viktor szerint a legnagyobb veszély most nem a migráció vagy a gazdaság, hanem Ukrajna EU-csatlakozása. A miniszterelnök szerint a belépés nem szolidaritás, hanem önsorsrontás lenne, és ebben most már kétmillió magyar szavazó is megerősítette.