Gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség a VI. kerületi SZDSZ-es alpolgármestert
Gyanúsítottként hallgatta ki kedden a Központi Nyomozó Főügyészség Bajor Zoltánt, a VI. kerületi Önkormányzat alpolgármesterét a terézvárosi vesztegetési ügy kapcsán - írja a Független Hírügynökség.
Az alpolgármester a gyanú szerint egy közvetítőn keresztül 18 millió forintot kért egy cég képviselőjétől annak fejében, hogy a frakciójuk támogassa egy Bajcsy- Zsilinszky úti ingatlan értékesítését a Műárt Press Kft. részére. Bajor Zoltán panasszal élt a gyanúsítás ellen, és vallomást tett, amelyben tagadta, hogy bűncselekményt követett el.
Vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette miatt indult eljárás Bajor Zoltán ellen. A VI. kerületi Önkormányzat alpolgármesterét kedden hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség.
A fővárosi, VI. kerület Bajcsy-Zsilinszky út 61. szám alatti ingatlant bérlő Műárt Press Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2006 tavaszán jelentette be az önkormányzatnál, hogy megvenné a helyiséget. Az eladás egészen 2008. januárjáig húzódott. A gyanú szerint Bajor Zoltán, mint alpolgármester egy közvetítőn keresztül 18 millió forintot kért a kft képviselőjétől azért, hogy a frakciójuk támogassa az ingatlan értékesítését a Műárt Press Kft. részére, és így a képviselő-testületben többséget alkotó koalíció meghozza az erre vonatkozó döntést.
Ebben az időszakban Bajor Zoltán közvetítője többször is felszólította az érintett kft képviselőjét a 18 millió forint kifizetésére, sőt a 2008. január 23-ai képviselő-testületi ülése előtt azt közölte vele, hogy a kért összegnek a tulajdonosi bizottsági ülés megkezdéséig kell megérkeznie, mert ha nem, akkor az ingatlan elárverezése mellett döntenek. Bajor Zoltán közvetítője azt is leszögezte, hogy a pénzt egy az ügyletbe bevont személynek kell átadnia.
Ez a másik közvetítő 2008. január 23-án arra kérte a kft képviselőjét telefonon, hogy még aznap menjen el hozzá személyesen, és vigye magával a pénzt. A megvesztegetett cég embere azonban feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál, és a csapdapénzes táskával megjelent a közvetítő Budapest V. kerületi irodájában, ahol az összeg átszámolása közben a rendőrség tetten érte és elfogta a közvetítőt.
A Központi Nyomozó Főügyészség keddi tájékoztatása szerint a két közvetítő ellen idén március 24-én emeltek vádat bűnsegédként elkövetett vesztegetés miatt. Ettől az ügytől az ügyészség elkülönítette a tettesként elkövetett vesztegetést, amelyet keddig - vagyis Bajor Zoltán meggyanúsításáig - ismeretlen tettes ellen folytattak.
Bajor Zoltán panasszal élt a gyanúsítás ellen, és vallomást tett, amelyben tagadta, hogy bűncselekményt követett el.