Gulyás: Kóka a szocialistákhoz való visszatéréssel riogat
Nem létező, hamis ellentétpár úgy beállítani az SZDSZ elnökválasztási kampányában zajló vitát, hogy az egyik jelölt független, erős liberális pártot akar, a másik pedig visszavinné az SZDSZ-t a koalícióba - mondta Gulyás József, a liberális párt országos tanácsának elnöke pénteken az MTI-nek.
A politikus azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy a napokban Kóka János egy nyilatkozatában úgy fogalmazott: Fodor Gábor és támogatói "egy új koalíciókötésben keresik az SZDSZ továbbélési lehetőségét", ő viszont "nem a koalícióba való visszakullogásban", hanem az erős, önálló politizálásban látja az SZDSZ jövőjét, támogatottságának emelkedését.
Gulyás József hangsúlyozta: Kóka János is tudja, sőt a legutóbbi országos tanácsi ülést követő nyilatkozatában még el is ismerte, hogy Fodor Gábor számára nem stratégiai cél az SZDSZ-t visszavinni a koalícióba. Az országos tanács elnöke hozzátette: a liberális pártnak sokkal nagyobb problémái vannak, minthogy a koalícióba való visszatérést állítsa politikája középpontjába.
Az SZDSZ országgyűlési képviselője Kóka János kijelentésével összefüggésben elmondta: a jelenlegi elnök a választási esélyeinek javítása miatt a szocialistákkal való riogatással a koalíció tekintetében próbálja magát megkülönböztetni Fodor Gábortól, de amit mond, nem létező, hamis ellentétpár.
Fodor Gábor a tavalyi elnökválasztási kampányban is a sodródás, a rossz kompromisszumok politikája helyett, az önálló, következetes, hiteles politikát ajánlotta pártjának az elnöki programjában - mondta Gulyás József. Arra a kérdésre, feloldható-e a Kóka János és Fodor Gábor közötti konfliktus, függetlenül attól, melyikük lesz az SZDSZ elnöke, a politikus úgy válaszolt: igen, mert például tavaly Kóka János győzelme után Fodor Gábor és támogatói felsorakoztak a megválasztott elnök mögött.