Grecsó Krisztián: Még mindig haragszom a halott édesapámra

A keddenként a 168.hu-n jelentkező Lelkifröccsben Grecsó Krisztián a betegségéről elmondta: a mai fogalmak szerint ő egy gyógyult rákbeteg, aki két éve tünetmentes. „Mégsem szeretem ezt a jelzős szerkezetet, mert nem az a fő attribútumom, hogy rákbeteg lennék.” Hozzátette: rengetegen megkérdezték már tőle, vajon miért kapta ezt a betegéget, lenyelt-e titkokat, gátlásokat rejteget-e. Szerinte ez kétélű fegyver, hiszen köztudott, test és lélek szimbiózisban él egymással, azonban ez szerinte áldozathibáztatás, mivel ezzel a gesztussal elhitetik a beteggel, hogy bűnös a betegségében. „Ha te egy betegséget valamiért elkaptál, akkor szerepet játszottál benne” – mondta.

Csernus azzal válaszolt, hogy ép testben ép lélek. „Márpedig egy lélek akkor lehet ép, ha képes vagy a félelmeidet megoldani. Ahogy minden betegség, a rák is egy lehetőség arra, hogy elfogadjam magam emberként, a félelmeimmel, a szorongásaimmal és a tökéletlenségeimmel együtt” – fejtette ki a pszichiáter, aki azt is elmesélte, hogy tavaly januárban jóindulatú daganatot találtak a fültövénél. „Azonnal meg kellett műteni. Mindenképpen kerekesszékkel akartak betolni a műtőbe, de számomra fontos volt, hogy a saját lábamon menjek be az operációra. Műtét után pedig azonnal egy dupla kávéra vágytam. De nekem is volt időm végiggondolni, vajon miért kaptam ezt a daganatot. Rájöttem, kimondatlan dolgaim vannak a környezetemmel kapcsolatban. Amikor realizáltam mindezt, azonnal leültem, és megbeszéltem az érintettekkel a nehézségeket” – osztotta meg a pszichiáter.

Grecsó Krisztián szép sorsfeladatnak nevezte, hogy a betegség elvette a hangját, és újra kellett tanulnia beszélni. „Később rendkívül eltorzult az arcom, úgyhogy a korábbi hiúságomat azonnal el kellett engednem. Tehát valóban új feladatokat kaptam a sorstól. Nagyon sok mindenben sikerült átlépnem az árnyékomat. Nagyon engedékeny ember vagyok önmagammal, soha nem siettetek semmit” – mesélte.

„Amivel még rengeteg dolgom van, és ami nagyon nyomaszt, az az apámmal való kapcsolatom. Lassan 20 éve halott, de még mindig nem engedtem el, haragszom rá, és haragszom magamra. Elbizakodottságomban elterveztem, hogy írok róla egy regényt, viszont ehhez minden haragomat el kellett volna engednem már. Kiderült, hogy még nincs letéve ez a lelki csomag, nem tudtam róla írni. El lehet így éldegélni, de sokszor tele vagyok frusztrációval és indulattal.”

Az író azt is elárulta, az apjától örökölt létélménye a jövőtől való rettegés, és az, hogy a világ megcsúfolja, helybenhagyja.

 

Fotó: 168.hu | Lakos Gábor

 

„Nagyon erős lelkiismeret-furdalásom is van vele szemben, de ennek nincs mindig racionalitása. Ő azt hitte, el lehet engedni az ambíciókat, feladta az álmait. Viszont az elengedett álmok előbb-utóbb démonokká válnak. Szerintem nincs ilyen lehetőség, különben belehalhatsz. Az apám feladta az álmait, azt hitte, elég lesz neki parasztembernek maradni, és végül belehalt.” Grecsó Krisztián édesapja alkoholizmusba halt bele, az író pedig rendkívül sokat emészti magát, túlracionalizálja a dolgokat. „Korábban nagyon nehezemre esett megélni a pillanatot, örülni az eredményeknek. Viszont ma már szerintem sikerült eredményeket elérnem.”

Csernus rákérdezett, hogy az író mikor kért utoljára szívből segítséget. Grecsó Krisztián azt válaszolta, keresett már meg szakembereket, de egyik alkalommal sem szívből cselekedett. „Megismertem egyszer egy szakembert, akivel örömmel dolgoztam volna. Azt mondta, rendben, keressem fel. És én nem kerestem.”

Az író a beszélgetés végén úgy fogalmazott, nagyon letaglózta és elemébe vágott ez a másfél óra, sokszor dühös is volt közben Csernusra, mégis új lendületet kapott. „A rák csak egy intő jel volt, de ha nem élsz, jönni fog a következő. Aki az első durva pofonból nem tanul, mindig jön a következő” – zárta a beszélgetést Csernus doktor, aki arra ösztökélte Grecsó Krisztiánt, hogy merjen szívből segítséget kérni.

(Kiemelt kép: Pesti Hírlap archív)