Kirúgták Gothár Pétert a Színház- és Filmművészeti Egyetemről

2019. december 9., 16:27

Szerző:

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Etikai Bizottsága 2019. december 8-i ülésén összegezte és lezárta a Gothár Péter elleni etikai eljárást, és egyöntetű döntést hozott, melynek értelmében Gothár Péter oktatói szerződésének azonnali hatályú megszüntetését javasolja az SZFE vezetésének olvasható a közlemény az egyetem Facebook-oldalán. Upor lászló rektorhelyettes az Etikai bizottság ajánlását elfogadta, Gothár Péter szerződését a mai nappal megszüntette.

A bizottság megállapította, hogy „az egyetem vezetésének nem volt tudomása a nyilvánosságnál korábban Gothár Péter más intézményben megtörtént ügyéről, nem tudott továbbá semmilyen Gothár Péter által elkövetett etikai vétségről az egyetemen sem. Az Etikai Bizottság megállapította még, hogy az SZFE-hez továbbra sem érkezett semmilyen etikai vétségre vonatkozó bejelentés. Megállapította, hogy az ügy következményeként ugyanakkor súlyosan sérült az Etikai Kódex 5.3 paragrafusának a jó hírnév megőrzésére szolgáló irányelve.”

Hangsúlyozzák, hogy Gothár Péter művészi munkája, szaktudása az egyetem mindenkori vezetősége számára, indokolttá tette több mint harminc éve tartó oktatói alkalmazását. Szükségesnek látják kimondani, hogy határozottan szét kell választani a magyar film- és színházművészetben létrehozott megkerülhetetlen életmű értékelését az emberi vétségek megítélésétől.

Szükségesnek látják azt is kinyilvánítani, hogy tanár és diák, rendező és színész viszonylatában (csakúgy, mint bármilyen más hierarchikus kapcsolatban) az alárendelt személyes méltóságát sértő bárminemű viselkedés teljességgel elfogadhatatlan, és nincs olyan művészi vagy pedagógiai cél, amely az ilyen határátlépéseket elfogadhatóvá tenné.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.