Gombár Csaba a hatalom arroganciájáról
Az elmúlt hetekben a kormány számos olyan lépést tett, amelyhez hasonlóra a harmadik magyar köztársaság történetében még nem volt példa. Vannak, akik szerint ez már egy másik korszak, a negyedik köztársaságé. Akad elemző, aki félreveri a harangot, és úgy véli: valójában már nem is köztársaság, nem is jogállam, ami a szemünk előtt alakul. A magyar politológia doyenjével készült interjú teljes szövegét a csütörtökön megjelenő 168 Órában olvashatja.
„A hatalom, amely félelmetesnek akar látszani, gyakran maga is szorong, miközben azt hiszi, hogy mások csak dinamikusnak látják. A jelenlegi hatalomnak van félnivalója” – véli Gombár, aki szerint „a sikertelenségtől a nevetségessé válásig sok minden van, ami aggodalmat kelthet abban, aki bátran átlépi a határokat. Félhet például a széles körű elfogadottság csökkenésétől, a kudarc lehetőségétől vagy akár attól, amit a pretoriánusok lázadásának szoktunk nevezni. Amikor a vezetéssel szembefordul az erős, mindenre elszánt belső gárda.”
Gombár egyébként a hatalom jelenlegi lépéseit arrogánsnak tartja és megjegyzi, ez már a Fideszhez közel álló barátai, ismerősei egy részét is gondolkodóba ejti.
„Azt tapasztalom, hogy kis torokköszörüléssel, fejvakarással kezdik védeni a kormányt. A korábbi hónapokban még lelkesebbek voltak, dicsérendő határozottságot, erős kezet láttak olyan döntések előkészítésében is, amelyek ma már elbizonytalanítják őket” – fogalmaz.
Miért hatásosak a Fidesz egyenlősítő törekvései, miközben azt látjuk, hogy a legfontosabb intézkedések – például az egykulcsos adó – éppen a gazdagokat teszik még gazdagabbá, és a szegényeket még szegényebbé?
A politológus szerint a bankellenesség, a nagy távközlési cégekre és kereskedelmi láncokra kivetett válságadók nagyon tetszenek azoknak, akik úgy gondolják: minden bajuk forrása az, hogy állítólag kiszolgáltatottak vagyunk, mert gyarmati sorba döntöttek bennünket.
„Ilyen értelemben természetes, hogy a baloldali hangütésnek sok támogatója van. (…) Mindez összefonódik azokkal a függetlenségi érzeményekkel, amelyeknek hatalmas hajtóerejük volt Magyarországon 1848-ban, 1956-ban és a rendszerváltáskor is. A függetlenség vágya éppúgy működött a Habsburgok, mint a szovjet birodalom ellen.”
