Gárdisták a rendőröknek: Lógni fogtok a családotokkal együtt!

Egyenruhában sorakozott fel mintegy kétszáz gárdista a budapesti Erzsébet téren szombaton délután, a rendőrség felszólította a résztvevőket, hogy hagyják el a teret - jelentették az MTI tudósítói a helyszínről.

2009. július 4., 17:58

A téren összegyűlt gárdisták a magyar gárda feloszlatása ellen, a terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal való visszaéléssel és emberölés előkészületével is gyanúsított Budaházy György mellett demonstrálnak. A szimpátiatüntetéshez több szélsőséges szervezet is csatlakozott.

Az MTI tudósítói szerint a korábban csak mellényben, gyakorlóban és bakancsban gyülekező gárda-tagok felvették az oroszlános mellényt és sapkájukat is. A rohamrendőrök körbevették a gárdistákat és elhangzott a felszólítás, hogy hagyják el a teret.

A 168 Óra helyszínen tartózkodó munkatársai szerint az összekapaszkodva földön ülő gárdisták a "Hazaárulók!" mellett azt is kiabálják az őket szétválasztani és távozásra bírni akaró rendőröknek, hogy: "Néhány hónap múlva lógni fogtok a családotokkal együtt!" A gárdisták a "Gárdista, ül!"-parancsszót hajtogatják, nem hajlandók mozdulni, a rendőrök egyenként próbálják őket leválasztani.

A gárdisták parancsnokaik szavára leültek a földre, a magyar és a székely himnuszt énekelik. A rendőrök egyenként emelik ki őket a tömegből. Sokakat igazoltattak, az egyik résztvevőt megbilincselték.

A rendőrség korábban megtiltotta egy, a budapesti Szent István térre bejelentett demonstrációt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a közleményben a gyülekezési törvényben biztosított felhatalmazásával indokolta döntését.

A rendőrség tájékoztatása szerint szombaton délelőtt érkezett bejelentés a BRFK-ra egy magánszemélytől a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom nevében, miszerint demonstrációt kíván tartani a Bazilikánál.

Az MTI tudósítója kora délután a helyszínen azt látta, hogy a rendőrség a Bazilika előtti Szent István teret körbekordonozta, de a csatlakozó utcáknál az átjárást lehetővé teszik. A Bazilika mellett csapatszállító gépkocsik és mikrobuszok állnak, legalább félszáz rendőr van a környéken.

Ugyancsak jelentős rendőri készültség van a Szabadság térhez közeli Zoltán utcában is, ahová korábban egy másik demonstrációt jelentettek be. Itt csapatszállító járműveket, vízágyút és könnygázvető gépkocsit is lehet látni.

A rendőrség pénteken azt is bejelentette, hogy szombaton 24 órás ellenőrzést tartanak a fővárosban.

A fokozott ellenőrzés célja a közbiztonságot veszélyeztető cselekmények, események megelőzése, megakadályozása.