Futballhuligánok: Hiányzott az egységes kormányzati álláspont

Lampert Mónika több baloldali kormány belügyminisztere, jelenleg a XV. kerület jegyzője. Már az ő regnálása alatt is súlyos gondot jelentettek a fociultrák, akik miatt a magyar válogatott következő mérkőzését zárt ajtók mögött kell játszania.

2015. szeptember 28., 11:38

– Minisztersége idején milyen eszközökkel küzdöttek a futball-huliganizmus ellen?

– Előrebocsátom, hogy a kormányban nem volt egységes álláspont arra nézve, hogyan lehet megoldani a problémát.

– Ez melyik kormányra vonatkozik, hiszen Ön két kormány belügyminisztere is volt.

– Nem emlékszem élesen mindenre ez ügyben, mert nekem nem ez állt a munkám középpontjában.

– De azért gondolom, volt olyan időszak, amikor beélesedett a probléma.

– Igen, néhány nagy balhé után először a Medgyessy-kormány vége felé került asztalra a kérdés, akkor Gyurcsány Ferenc volt a sportminiszter, így ő is foglalkozott ezzel a dologgal.

– Ezek szerint önök ketten nem értettek egyet?

– Köztünk sem volt teljes egyetértés, de a rendőrség rendre tett olyan javaslatokat, amelyeknek nagy részét nem csak továbbítottam, de képviseltem is.

– Mondana példát?

– Ilyen volt, amikor a rendőrség jogszabály-módosítást kért ahhoz, hogy kiszűrhessék, kiemelhessék a balhés embereket a stadionokból. Ám az igazságügyi tárcánál néhány szakértő opponált, mert szerintük sértette volna a személyiségi jogokat, és adatvédelmi szempontból sem volt tökéletes az előterjesztés. Külön álláspontot képviselt a már említett sportminiszter, Gyurcsány Ferenc, ő és csapata úgy vélte, hogy ez a probléma a rendőrségre tartozik, az ő feladatuk rendet tenni úgy a stadionokban, mint a stadionok környékén. Magam részéről messze nem értettem egyet azzal, hogy a meccsek helyszínén a rendőrség dolga lenne a rendfenntartás. Azt gondolom, hogy ez nem csupán rendészeti kérdés. Nem csak a rendőrségnek kellett volna másfajta felhatalmazás, nem utolsó sorban több pénz, hanem más lépések megtételét, például a jogalkotást is szükségesnek láttam. Ebben az időszakban hoztuk létre azt a szakbizottságot, amit az ORFK közbiztonsági igazgatóhelyettese, Hatala József tábornok vezetett. Az ő feladata volt minden egyes mérkőzés minősítése, magyarul annak a megállapítása, hogy veszélyes fokozatú-e egy mérkőzés, és ha annak minősítettek egy-egy találkozót, akkor már más nagyságrendben kellett a rendőrségnek biztosítania az ott lévőket.

– Volt-e valamilyen elképzelésük a meccsek előtt az utcákon randalírozók megfékezésére?

– Azt természetesnek tartom, hogy ellentétben a stadionokkal, a város nyugalmának fenntartása rendőrségi feladat. Nyilvánvaló, hogy ilyenkor a rendőrség együtt kell, hogy működjön a titkosszolgálatokkal, akik információkkal tudják segíteni a rendfenntartást.