Fordulat az időjárásban: érdekesen alakul a hét
A hétvégén felszakadozik a felhőzet, már csak elszórtan lehet csapadék.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint szerdára északkelet felől újabb csapadékzóna érkezik, amely elsősorban a Duna-Tisza-közén és a Tisza vonalában okoz sokfelé esőt, záporesőt, majd kora délelőtt már a helyenként a Duna vonalában is eshet. Napközben ez a vastagabb felhőzet vékonyodik, szakadozik, a sok felhő mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számíthatunk, ezen belül az Alpokalján és a Tiszántúlon lehet több a napsütés. A nap folyamán főként a Duna vonalában és a Dunántúl középső, valamint keleti részén alakulnak ki záporok, délutántól zivatarok is, lokálisan jelentősebb csapadékkal. Másutt ennek kisebb az esélye. Az északi szél a Dunántúlon és északkeleten többfelé megerősödik, zivatarok környékén viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 23 és 29 fok között alakul.
Csütörtökön egyre nagyobb területen növekszik meg erősen a felhőzet, és szombatig összességében országszerte várható eső, zápor, néhol zivatar. A hétvégén felszakadozik a felhőzet, a felhőátvonulások mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is várhatóak, ekkor már csak elszórtan lehet csapadék. Erős, péntekig főként a Dunántúlon gyakran viharos lesz az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kezdeti 13, 19 fokról az időszak végére 8, 13 fokig csökken. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 22, 29, majd 18, 24, a hét legvégén 20, 25 fok között várható.