Fordulat a szombathelyi megkenős ügyben: vannak még hangfelvételek

Valósnak találta a szombathelyi felvételen hallható állításokat több pontban jó részét a belső önkormányzati vizsgálat. A bekért szerződésekből pl. kiderül, hogy 30 százalékos előleget adott nyílászáró-cserére az önkormányzat fideszes vezetésű Szociális Bizottsága úgy, hogy erről a szocialista polgármester és alpolgármester nem tudott. Ez korábban nem volt gyakorlat Szombathelyen – mondta Czeglédy Csaba alpolgármester a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában.

2010. szeptember 17., 19:47

A belső önkormányzati vizsgálat több pontban valósnak találta a kazettán elhangzott állításokat. A szerződésekből kiderült, hogy a polgármester és az alpolgármester tudta nélkül 2010-ben az összes nyílászárócserére 30 százalékot vagy még többet előre kifizetett az önkormányzat még a munka megkezdése előtt - mondta Czeglédy Csaba. Másfél év alatt 180 milliót költött el erre a város, ezt teljes egészében kivitték a város látómezejéből – tette hozzá az alpolgármester.

Az ezt a kivitelezést felügyelő Szociális Bizottság elnöke éppen az a Szakály Gábor, aki hallható a tegnap nyilvánosságra került hangfelvételen. A szintén hallható Marton Zsolt pedig tanácsnokként támogatta Szakály Gábort - mondta Czeglédy Csaba. Az adott cégnél abszolút a fideszes tanácsnok és a fideszes bizottsági elnök akarat érvényesült – fűzte hozzá.

Czeglédy Csaba a

Klubrádiónakelmondta, „egy éve érezzük, hogy valami nincsen rendjén a szociális cégnél az építőipari munkáknál, de nem tudtuk eddig bizonyítani. Agyrém, hogy miközben a Savaria Rehab Team Szombathely szociális rendszerét működteti, a fideszes képviselők kitalálták, hogy nekiállnak építőipari munkákat csináltatni a szociális területen dolgozókkal. Az elmúlt egy évben ebből a cégből építőipari céget akarnak csinálni."

Sok furcsaságot hallottunk, egy másik gyanús ügyben vizsgálóbizottságot is állítottunk fel, ennek a munkáját éppen Szakály Gábor és Marton Zsolt fideszes képviselők próbálták meg gőzerővel megakadályozni. Ennek kapcsán 40 millió forintnyi önkormányzati pénz 40 százaléka vándorolt magánzsebekbe, de mivel minden le volt papírozva, nem tudta megállapítani a bizottság a korrupciót – mondta az alpolgármester.

Czeglédy Csaba elmondta, állítólag a két hangfelvételen kívül még vannak további hangfelvételek.

A Népszava egy a birtokába került hangfelvételre hivatkozva tegnap azt állította: egy szombathelyi építési vállalkozónak a kedvező döntésért cserébe, az elnyert munka után 10 százalékot kell "visszaadnia" a Fidesz helyi prominenseinek, Marton Zsoltnak és Szakály Gábornak. A lap ma újabb cikket közölt, online kiadásának honlapján pedig újabb hangfelvételt tett közzé, amelyen egy szombathelyi vállalkozó a két fideszes képviselőhöz kér "beajánlást".

A "beajánlóként" szerepeltetett férfi, Horváth Árpád, jogi képviselője útján azt közölte: az ő hangja hallható a ma nyilvánosságra hozott hangfelvételen, de provokációt sejt a történtek mögött és bocsánatot kér kijelentéseiért a gyanúba kevert szombathelyi fideszes képviselőktől.