Filló: kedvezményeket, védelmet a munkavállalóknak

Vezessen be a kormány ösztöndíjrendszert a szakmunkástanulóknak és biztosítson díjmentességet a munkavállalóknak a munkaügyi perekben - javasolta Filló Pál, az MSZP országos munkás és érdekképviseleti tagozatának elnöke a tagozat szombati budapesti értekezletén.

2008. május 24., 15:02

A szocialista politikus szerint szükség lenne arra is, hogy a munkások erkölcsi megbecsülését visszaállítsák. Példaként említette, hogy az elmúlt években munkások alig kerültek a kitüntetettek közé.

Megfogalmazása szerint tanulni kell a hibáikból és vissza kell állítani az évente egyszeri kedvezményes utazási lehetőséget a munkavállalóknak.

A szakmunkástanulók ösztöndíjrendszerével kapcsolatban kitért arra, hogy ezt már a következő tanévtől el kellene indítani, teljesítményarányosan a hiányszakmákban - írja az MTI.

Filló Pál beszélt arról is, hogy az elmúlt két évben kevés lehetőségük volt az igazi baloldali politizálásra, mert fontos, de nehéz döntéseket kellett meghozni.

A következő időszak legfontosabb feladatának a munkahelyteremtést nevezte. Véleménye szerint erre a célra kell átcsoportosítani minden eszközt, de nem úgy, hogy leállítják a nagyberuházásokat, köztük például az autópálya-építést.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.