Fideszes tisztogatás áldozata lett Krizsó Szilvia

Tovább tisztogat a Magyar Televízió: Baló György után Krizsó Szilvia, Pulitzer-emlékdíjas újságíró sem vezetheti az MTV választási műsorait. Az Index információi szerint Krizsó leváltása Dobos Menyhért, a tévé közéleti főszerkesztője döntése volt. A főszerkesztőt a héten nevezték ki a köztévében működő választási iroda vezetőjének. Az első intézkedései közé tartozott D. Bányász Gergő visszahívása is, akit egyébként 2001-ben és 2003-ban is az év parlamenti tudósítójának választottak.

2010. március 7., 12:50

Miután Bednárik Imre lemondott a Magyar Televízió cégvezetéséről, Medveczky Balázs megbízott ügyvezető alelnök leváltotta a köztévében működő választási iroda éléről is. A posztot a hírigazgató helyet a Közéleti Főszerkesztőséget felügyelő Dobos Menyhért vette át hétfőtől, aki rögtön változtatott is a választási műsorokon: a jól bevált, politikai tudósítóként már kipróbált tévés arcok és újságírók helyett kezdőkre és a sport rovat munkatársaira bízta a választási műsor elkészítését - írta az

Index.

A riporterek leváltása a Népszabadság információi szerint Dobos Menyhért döntése volt. Dobos a 2002-es választások alatt az elnöki kabinet vezetője volt az MTV-ben, a köztévét felügyelő kuratórium szabad demokrata tagja szerint jelentős felelőssége volt abban, hogy a kampányban nyújtott teljesítményért elfogultság miatt elmarasztalta az MTV-t a választások alatt megfigyelőként jelen lévő EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet). A jelentés szerint ugyanis a köztévé akkoriban egyoldalúan a Fidesznek kedvezett hírműsoraiban. Dobos Menyhértet később, 2003. szeptemberében Radáts Imre, a közszolgálati médium akkori elnöke a Magyar Televízió (MTV) Rt. igazgatójának nevezte ki.

Egy korábban megjelent

írásunkból- amelyet Aczél Endre, a Nap-kelte volt munkatársa jegyez - az derül ki: Dobos Menyhértet a hajdani MDF delegálta a közéleti igazgatói pozícióba és ő felelős a tévénél az "összeférhetetlenségi szabályok" betartásáért. A cikk szerint az ő kezdeményezésére szűnt meg a Nap-kelte is a Magyar Televízióban.

Módszeres jobboldali hatalomátvétel a köztévénél

A választásokig folytatódnak a személycserék, a kormányváltáskor pedig tarolás lesz - így látja Vásárhelyi Mária médiaszociológus a Magyar Televíziónál uralkodó helyzetet. A

Népszava által megkérdezett szakértők hozzá hasonlóan úgy látják, folytatódik a jobboldali hatalomátvétel, egyre több vezető posztot az ellenzéki pártokhoz köthető televíziósok vesznek át.

Körülbelül egy éve kezdődött a baloldal fontos személyeinek eltávolítása, most egy hónap alatt két fontos változás történt: a cégvezetésről lemondott Bednárik Imrét leváltották a választási iroda éléről. Helyére a korábban MDF-es és vélhetően ma is jobboldali kötődésű technikai szakember, Dobos Menyhért került, aki úgy döntött: Kardos Ernő helyett Feledy Péter lesz a választási műsorokért felelős szerkesztő.

A választás estéjén így nem Krizsó Szilvia vezeti majd a műsort, hanem Süveges Gergő mellett a Telesportból ismert Szántó Dávid és az eddig szintén sporthíreket beolvasó Zelinka Ildikó. Az MTV emellett köszöni de nem kér a választások estéjén D. Bányász Gergőből, akit egyébként 2001-ben és 2003-ban is az év parlamenti tudósítójának választottak. A pártoktól a Népszabadság információi szerint többek közt a Ma Reggelből ismert Jegyes Tóth Kriszta és a Híradót rendszeresen vezető Bakos Piroska jelentkezik majd.

Kardos Ernő továbbra is A szólás szabadságának a főszerkesztője marad, és részt vesz a voksoláshoz kapcsolódó műsorfolyamot készítő stáb munkájában. Feledy Péter az Ablak egyik alapítója, nevéhez fűződik például a legendás, Antall József miniszterelnökkel készített "pizsamás" interjú. 1998 és 1999 között az MTV alelnöke volt, jelenleg a Nappali című délelőtti magazin felelős szerkesztője.

Krizsó és Süveges leváltásával ez a harmadik személyi változás a választási irodánál február óta. Február elején Medveczky Balázs ügyvezető alelnök döntött úgy, hogy a politikai újságíróként ismert és elismert Bednárik Imre helyett a korábban MDF-es, és vélhetően ma is jobboldali kötődésű technikai szakember Dobos Menyhért, a Közéleti Főszerkesztőség vezetője irányítja a választási irodát. Az indoklás akkor úgy szólt: meg kell óvni a közszolgálati televíziót attól, hogy politikai támadások kereszttüzébe kerüljön a kampány idején.

"Jottányit sem közelített a baloldalhoz"

A Népszavának nyilatkozó Bánó András televíziós műsorkészítő szerint a felsorolt változások egyértelműen a köztévé jobbra tolódására utalnak, mint ahogy az is, hogy Dobos Menyhért térhódítása, térnyerése egyre erősebb. Ő volt a Nap-kelte kivégzésének végrehajtója, most pedig a választási iroda vezetőjének leváltásával az írmagját is kiirtotta azoknak, akik nem egyirányú politikai álláspontot képviselnek - fogalmazott. Ennek tulajdonítja Bednárik Imre lemondását is, aki ugyan megmaradt hírigazgatónak, de Bánó úgy fogalmazott: "milyen vezető az, aki egy szalmaszálat sem tehet keresztbe, hogy ellenőrzést gyakoroljon a választási műsorok felett". Szerinte láthatóan minden hatalom Dobos Menyhért kezébe került, akiről tudni lehet, "hogy jottányit sem közelített a baloldalhoz". Nem hanyagolható Rudi Zoltán felelőssége sem, aki ugyan "hallgat, de kézben tartja az eseményeket".

Vásárhelyi Mária is felvetette a stratégiai igazgató, Rudi Zoltán felelősségét. A médiaszociológus szerint ahhoz, hogy a volt elnök ma is elnöki fizetéssel dolgozhat a köztévénél, és mozgathatja a szálakat, olyan helyzetbe kellett őt hozni, hogy ezt megtehesse. Az igazi felelősök azok, akik ezt megengedték neki. Az elmúlt nyolc évre egyébként is jellemző, hogy olyan emberek kerültek pozícióba, akik 5 perc alatt cserbenhagyták és elárulták a szocialistákat.

Vásárhelyi Mária egyelőre nyugalomra int: lesz ez még sokkal rosszabb is - mondta. Volt, amikor a szélsőjobb uralta a köztévét, amely most ismét ennek az előszobájában van. A választásokig folytatódnak a személycserék, a kormányváltáskor pedig tarolás lesz. Ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy szerinte ez a televízió már nincs. Olyannyira marginalizálódott, hogy megszűnt a véleménybefolyásoló és formáló szerepe, és mégis nagyon sokba kerül az adófizetőknek. Arra ugyan nem volt lehetősége az MSZP-SZDSZ kormánynak, hogy új médiatörvényt fogadtasson el, hiszen az kétharmados, arra viszont lett volna, hogy az adott törvényi keretek között egy sokkal tisztességesebb közszolgálati televízió működjön. Ezt nem tette meg, így most sokan ennek a minden szempontból súlytalan intézménynek a hulláján táncolhatnak és fosztogathatnak. A Magyar Televízió olyan állapotban van - mondta, hogy már nem érdemes érte könnyeket hullatni, az adófizetők pénzéért viszont igen, hiszen nincs nagy különbség az MTV és a BKV között.