Fidesz-buktatás: vitatható Gyurcsány stratégiája

Az ellenzék legradikálisabb szereplőjének pozícióját megpályázó Gyurcsány Ferenc stratégiájának alapja vitatható, csakúgy, mint az LMP elképzelése a konfrontatív politikáról. A szétdúlt magyar politikai közösség döntő többsége a konszolidáció ígéretére vágyik – állítja elemzésének második részében Lakner Zoltán az FN.hu-n, aki szerint az MSZP választói nélkül a Fidesz-kormány nem váltható le.

2011. április 22., 17:00

A demokratikus ellenzéki pártok - és engedtessék meg, hogy a szerzői önkény e körbe sorolja a Magyar Demokratikus Charta demonstrációját is - rendezvényei is érdekesek voltak több szempontból. A Gyurcsány Ferenc által még 2008-ban életre hívott új Charta és az általa fémjelzett Demokratikus Koalíció platform közötti személyi összefüggés elég egyértelművé teszi, hogy nem klasszikus civilszervezetről van szó. A volt miniszterelnök április 15-én elmondott több mint félórás beszédének fontos eleme volt, hogy biztatta a civileket a megszerveződésre, a sokszínűségre, sőt, szavai szerint még egy új demokratikus párt megalakulását is üdvözölné. Ugyanilyen hangsúlyos volt viszont az az üzenete is, hogy ezeket az ellenzéki erőket meg kell szervezni, s az MSZP olyan állapotba jöjjön, hogy "a demokraták széles politikai közösségét befogadni legyen képes" (lásd még: pártrendezvény).

Más kérdés, szeretnének-e a civilek az MSZP ernyője alá állni (egyelőre semmiképp), s hogy szeretnék-e az MSZP-ben, hogy a közelebbről nem definiált demokraták szervezetileg hozzájuk tartozzanak (nem nagyon). Az is kérdés, Gyurcsány Ferenc, a hosszú folyamatot lezáró miniszterelnöki és pártelnöki távozása után két évvel alkalmasnak látszik-e egy ilyen ellenzéki koalíció vezetésére vagy akár menedzselésére (határozottan nem, sőt, személye inkább ok és ürügy az ellenzék össze nem fogására). Nehéz feladvány lehet azonban a Gyurcsány-ellenes ellenzékieknek egy olyan választási szituáció, amihez elérve Gyurcsány követői nem hagyják faképnél vezetőjüket és a Fidesszel szembeni szavazatmaximalizálás érdekében szükség van e voksokra.

Fontos továbbá azt is megjegyezni, hogy az ellenzék legradikálisabb szereplőjének pozícióját megpályázó Gyurcsány Ferenc stratégiájának alapja is vitatható. Ha ugyanis - helyesen - azt látja, hogy valamiféle kiegyezésre van szükség, akkor az a hadvezéri szerep, amelybe belehelyezkedik azt sugallja: a mindenkivel állandóan harcolni akaró Orbánt egy újabb harcos válthatja fel, s ez így megy majd az idők végezetéig. Tehát a stratégia két eleme kioltja egymást.

Egészen más tónusban, de Gyurcsányéhoz hasonló álláspontot képviselt Schiffer András is az LMP április 17-i Vörösmarty téri tüntetésén. Schiffer aligha örül e párhuzamnak, mégis, mikor az MSZP-t bírálja, s mikor visszatér ahhoz a gondolathoz, hogy a Fidesz azért nem rakhatta rendbe húsz év problémáit, mert maga is részese volt ennek a húsz évnek (egyébként tényleg), akkor megint csak a harcra helyeződik a hangsúly: küzdelem a Fidesz és az MSZP ellen. Kérdés, ki marad az LMP-nek, ha a Fidesz ellen nem az MSZP-vel harcol, viszont a Milla az LMP-s politikusok jelenlétéből sem kér.

Félreértés ne legyen: választási küzdelemben mindig van és lesz harc - ne legyen részünk a küzdelem nélküli Patyomkin-választások világában! - és népfrontozni sem kell. Ám a szétdúlt magyar politikai közösség döntő többsége mégiscsak a megnyugvás, a konszolidáció ígéretére vágyik. Talán arra van a legnagyobb szükség, hogy a konfrontatív politikafelfogást váltsuk le a tisztességes verseny kultúrájával, s ez változtathatja meg a szavazók elrendeződését a politikai erők körül. Kezdeti lépésnek aligha megfelelő az ellenzéki együttműködés elutasítása, akár annak árán is, hogy időközi választást veszít az adott politikai erő (Zugló, LMP) - miközben másutt az összefogás 60 százalék feletti eredményt hoz (Győr, fideszes fellegvár, MSZP és a helyi Pro Urbe).

Az LMP rendezvényének nagy nyeresége Tétényi Éva megjelenése volt, aki nem is ment bele a ki kivel van típusú játszmákba. Vérbeli politikusként végre feltette a kérdést, hogy mi következik a tiltakozás után, és ismét az együttműködés szükségességét hangsúlyozta - ami éppenséggel szöges ellentétben állt az LMP frakcióvezetője által képviselt üzenettel. Tétényi Éva mozgását mindenképp figyelni kell a politikai térben, és érdemes feljegyezni: áprilisban jóval közelebb ment az ellenzéki pártokhoz, mint korábban bármikor, hiszen a Vörösmarty téri megjelenést megelőzően Vona Gábor invitálta be a parlament üléstermébe tiltakozó gyalogtúrája után.

Folytatás az FN.hu-n.