A Fidesz nagy nevettetője, Boldog István szerint igaz, hogy a betyárok loptak, de csak a gazdagoktól, az pedig teljesen oké
Idén is tartottak Alföldi Betyárétel Főző Fesztivált Kétpón. A rendezvény főszervezője Boldog István fideszes országgyűlési képviselő, aki betyárjelmezben hosszú interjút adott a köztévének a helyszínről. Például arról is beszélt, hogy a betyárokat azért szeretik az emberek, mert igaz, hogy loptak, de csak a gazdagoktól – írja a 444.
A köztévé egyébként többször is bejelentkezett a helyszínről. A politikus közölte, hogy mindenki azt mondja, hogy a betyárok banditák voltak, de inkább azok a legendák élnek róluk, hogy a gazdagokat bántották, és a szegényeket pártolták.
– Azok olyan emberek voltak, hogy a szegény embert nem bántották, csak a gazdagot, talán ezért is pozitív személyiségek – ismételte meg később.
A politikus már a parlamentben is indítványozta, hogy a közmédia játsszon több nemzeti rockot. A hétvégi rendezvényen ez a vágya is teljesült a program alapján.
A 444-nek egyébként nem sikerült kiderítenie, hogy kik támogatták a háromnapos, ingyenes és számos fellépőt megfizető fesztivált.
Az esemény helyszínének, a Történelmi Magyarország Emlékpark infrastrukturális fejlesztésére uniós pályázaton 120 millió forint támogatást nyert el Kétpó, ennek indoklásában szerepelt a fesztivál is. Volt még egy másik uniós pályázat is, az Együtt a térség összetartásáért címmel, amelyre 50 millió forintot nyertek el.
Ebben nem említik a rendezvényt, de leírása szerint „A helyi hagyományok, kulturális értékek és tudományos ismeretanyag átadását szolgáló oktatási-nevelési és ismeretterjesztő, szórakoztató programok nagy arányban fognak megjelenni a program során. A hagyományok ápolására és továbbadására egyre nagyobb a szükség, hisz a fiatalabb korosztályt inkább érdekli a jövő mint a múlt, de mint tudjuk, a múltunk nélkül nincs jövőnk.”
A színpadon nem volt kint támogatói molinó. A rendezvényen viszont a Betyársereg is képviseltette magát, ők májusban Törökszentmiklóson borultak össze Toroczkai Lászlóék egyenruhásaival.
Boldog István egyébként az a kormánypárti politikus, aki nemrég a Budapest Pride felvonulás betiltását követelte.