Fenyegetés és politikai nyomás Magyarországon

Magyarországon fenyegetésnek és politikai nyomásnak vannak kitéve az emberi jogi aktivisták, előfordulnak kísérletek, hogy elhallgattassák a hatalomnak nem tetsző hangokat. Erre figyelmeztet egyhetes helyszíni vizsgálata alapján az ENSZ különleges jelentéstevője – írja a The New York Times.

2016. február 17., 07:55

Michael Forst a befolyásgyakorlás eszközei között említi a nyilvános bírálatot, a megbélyegzést a sajtón keresztül, a jogtalan vizsgálatokat, valamint az állami támogatás csökkentését.

A jelentés úgy összegzi, hogy az Orbán-kormány politikája meggyengítette a jól működő demokráciát. Különösen sebezhetőnek számítanak a nők, az etnikai kisebbségek, valamint a melegek jogainak védelmezői, továbbá az oknyomozó újságírók, a menekültek segítői és azok, akik bizalmas értesüléseket adnak ki.

A szakértő úgy foglalta össze benyomásait, hogy az utóbbi években rosszabb lett a civil társadalom helyzete. Bizonyítékként megemlítette, miként járt az Ökotárs.

Megjegyezte továbbá, hogy személyükben és családjukon keresztül is a fenyegetés állandó kockázatával szembesülnek mindazok, akik az emberi jogokért lépnek fel, illetve egyszerű önkéntesként a menedékkérőket segítik.

Az újság hozzáteszi, hogy újabb bírálat érte tehát a Fideszt, amelynek ellenfelei a tekintélyelvű irányzatot és az éles nacionalista megnyilvánulásokat kifogásolják.

(The New York Times / Szelestey Lajos – Klubrádió)