Feljelentés Orbán Ráhel férjének nyertes pályázatai miatt
Feljelentést tesz az LMP ismeretlen tettes ellen négy közbeszerzési pályázat ügyében, amelyeken Tiborcz István, Orbán Viktor miniszterelnök veje tulajdonában álló cég nyert. Az Átlátszó korábban azt írta Tiborcz és üzlettársa sajátos versenyfeltétekkel zajló közbeszerzéseken nyert milliárdokat uniós forrásból megvalósuló pályázati kiírásokon.
Az LMP társelnöke bejelentette: a párt négy olyan pályázat ügyében tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen, amelyeknél a “Tiborcz-Hamar érdekeltség egyaránt megtalálható”. Három büntetőjogi tényállás, hűtlen kezelés, hivatali visszaélés és gazdasági csalás gyanúja miat a legfőbb ügyészhez fordulnak.
Az
Átlátszó cikke szerintTiborcz István frissen alakult cégével cégével sorra nyerte a megújuló energiaforrások témakörben kiírt közbeszerzéseket. Főleg olyan pályázatokon nyertek el egymilliárd forintnyi összeget, ahol az előkészítést Tiborcz korábbi üzlettársának, Hamar Endrének a cége végezte.Az LMP az ilyen és hasonló esetek miatt benyújtja a közbeszerzési törvény és a büntetőtörvénykönyv módosítását: kemény összeférhetetlenségi szabályokat követel a pályázati tanácsadásban, a pályázatok műszaki tartalmának összeállításában részt vevő vállalkozások, illetve a pályázaton részt vevő vállalkozások között. Semmiféle, akár közvetett tulajdonosi kapcsolat se állhasson fent a pályázat elkészítésében részt vevő vállalkozások, illetve a pályázaton induló vállalkozások között.
Egy olyan módosítást is benyújtanak, amelynek lényege, hogy ha önkormányzat írja ki a pályázatot, akkor a polgármester, közeli hozzátartozói, és az ő közvetett tulajdonosi érdekeltségeik se vehessenek részt pályázaton, illetve, ha állami kiíró van, akkor a kiíró szerv vezetője, illetve a felette álló valamennyi szerv vezetője, illetve közeli hozzátartozói, és közvetlen vagy közvetett érdekeltségei se indulhassanak közbeszerzési pályázaton.
A büntetőtörvénykönyvet úgy kívánják kiegészíteni, hogy a költségvetési csalás mintájára bevezetnék a közbeszerzési csalás tényállását, és hogy az, aki hivatali beosztásánál fogva részt vesz bármilyen közpénzre, közvagyonra vonatkozó pályázat kiírásában, büntetőjogi felelősséggel tartozzon, amennyiben a pályázat eredményét bármilyen módon manipulálja.