Ezzel a véres ruhával illusztrálta a kuka mellé kirakott csecsemőről szóló felhívását a rendőrség

2017. december 5., 12:02

Szerző:

Egy eddig ismeretlen tettes egy újszülött csecsemőt helyezett el a Nyíregyháza, Mező út 6. szám alatti társasház előtt található szemeteskonténerek mellé november 19-én. Járókelők találtak rá még ugyanazon a napon este hétkor a már halott babára.

A rendőrség kéri annak az eddig ismeretlen személyazonosságú nőnek és férfinak a jelentkezését, akik hat gyermekkel együtt tartózkodtak a Nyíregyháza, Mező út 6. szám alatti társasház előtt 2017. november 19-én 14 órától 17 óráig, valamint akik információval rendelkeznek a bűncselekményről, illetve az eddig ismeretlen személyazonosságú anyáról.

Kérik, hogy jelentkezzenek azok is, akik a képen látható, Street One márkájú, lila színű, virágmintás női felső korábbi viselőjéről rendelkeznek információval – tette közzé a Police.hu.

Fotó: police.hu

 

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.