"Ezt az embert öljétek meg!"

„Tisztelt Hölgyem! Tájékoztatom, hogy megkeresésével kapcsolatban nem kívánunk nyilatkozni.” Az elutasító válasz az internetrendőrségtől jött, amikor a szélsőséges portálokra vonatkozó eljárásaikról érdeklődtünk. Persze rögtön kértük, indokolják, miért nem akarnak beszélni. Azt felelték: a Nemzeti Nyomozó Iroda keretein belül működő internetrendőrségnél általánosságban nem, csak konkrét bűncselekményekről és szabálysértésekről tudnak nyilatkozni. Amúgy ők a „szélsőséges portál” kifejezéssel – igen, ezt mondták – „nem is tudnak mit kezdeni”.

Erre új kérelmet írtunk az internet-rendőrségnek, kerülve a „szélsőséges portál” fogalmát. Tájékoztatást kértünk olyan világhálós esetekről, amikor netezők, blogosok jogtalanul éltek vissza személyes adatokkal, vagy fenyegetőztek. Így végre befejeződött az internetrendőrséggel vívott szemantikai csörte, s megnyíltak a kapuk. Igaz, csak résnyire. Pedig bőven lenne miről beszélni.

Az egyik honlapon a szerző arra biztatja társait: egy autóverseny szervezőjére gyújtsák rá a házat. Mellékelve a szervező neve, telefonszáma és címe. Ő a sokadik, akit fenyegetnek, otthonában zaklatnak ilyen netes „felhívás” alapján. De akad olyan portál is, ahol arról szavaztatják az olvasókat, lelőnék-e Gergényi Pétert vagy Horváth Ágnest. Vagy arról: „Visszajöjjenek-e Auschwitzba ment zsidóink.” Választhatók az „igen”, a „nem” és a „miért, onnan vissza lehet jönni?” válaszok.

Gazdag Tibor, a Nemzeti Nyomozó Iroda csúcstechnológiai bűnözés elleni osztályának vezetője állítja, az internet-rendőrség folyamatosan monitorozza ugyan a világhálót, de az ilyen esetekben a sértettnek kell feljelentést tennie.

– Az ő dolga annak bizonyítása is, hogy az adatokkal való visszaélés jelentős joghátrányt okozott neki. Nyilvánvaló, ha valakinek a neve, telefonszáma és fényképe alá odaírják, hogy „ezt az embert öljétek meg”, nem nehéz bizonyítani az érdeksérelmet – mondja a szakember.

Ha mindemellett közösség vagy kisebbség ellen is uszít a portál, a rendőrség hivatalból indíthat eljárást. Csakhogy – Gazdag szerint – a törvény szigorú, és sok feltételnek kell egybeesnie ahhoz, hogy a közösség elleni izgatás megvalósuljon. Példát is mond a nyomozó. Az „irtsunk ki minden szingalézt” önmagában még nem jelent közösség elleni izgatást. De ha valaki bizonyítottan a felszólításra kezd gyilkolni szingalézeket, akkor már megvalósulhat a közösség elleni izgatás.

– Az internetes rasszista uszítás igen kényes terep – folytatja Gazdag Tibor. – Sokszor szembesülnek azzal: a rendőrség továbbad egy ügyet vádemelésre, de az ügyész nem tartja bűncselekménynek. De a fordítottja is megeshet.

– Megértem, hogy a rendőrség elbizonytalanodott. Kaptak hideget-meleget jobbról is, balról is – vélekedik Tóth Mihály büntetőjogász.

Szerinte a rendőr a mindennapi ítélkezési gyakorlat miatt mondhatja: ő csak végrehajtó, s ilyen körülmények között képtelen kellő biztonsággal megítélni, vállalja-e az egyébként súlyos következményekkel járó büntetőeljárás kockázatát. Nem érti azt a szakmai körökben is elterjedt tévhitet sem, hogy nem indulhat hivatalból eljárás konkrét fenyegetések ügyében.

– Kétségkívül vannak olyan bűncselekmények, amelyeknél csak feljelentés alapján indulhat eljárás. De ezek az ügyek a bűncselekményeknek csupán néhány százalékát teszik ki. Tény: a rasszista cikkek szerzői olykor mintha pontosan tudnák, hogyan kell adagolniuk a gyalázkodást.

Azzal egyetért a büntetőjogász, hogy valóban ingoványos terep a közösség elleni izgatás. Ha egy focimeccs szurkolói azt kiabálják, „indul a vonat Auschwitzba”, minden jóérzésű ember megbotránkozik. De a büntetőjog nem tud mit kezdeni ezzel a helyzettel.

– Nincs ugyanis benne felszólítás, büntetőjogi értelemben „felhívás”, az viszont már nem lehet értelmezés kérdése, ha egy honlapon részletesen leírják: hogyan szórjanak szöget versenyautók kerekei elé, s az esetleges túlélőket miként „kínálják meg” Molotov-koktéllal. Ezt súlyos évekkel szankcionálja a jog. A felhívás egy másik ember likvidálására nem fér bele a véleménynyilvánítási szabadságba. Ezt nem én gondolom, hanem a törvény rendelkezik így, amikor egyes súlyos bűncselekményeknek már az előkészületét is bünteti.

Példaként említi Tóth Mihály Tasnádi Péter ügyét is. A vállalkozó a gyanú szerint a börtönből levelet juttatott ki, amelyben az a felszólítás szerepelt: öljétek meg X. Y.-t! Azonnal nyomozni kezdtek a rendőrök, s azóta is folyik az eljárás emberölés előkészülete miatt. Ahogy Tóth Mihály fogalmaz: nem történt felbujtás, hiszen nem követték el a bűncselekményt.

– Hivatalból mégis indult eljárás. Viszont ha valaki ugyanezt megteszi az interneten, arra csak legyintenek. Pedig az égvilágon semmi különbség nincs a kettő között.
A büntető törvénykönyv mégis „szívélyes ajánlássá” változik, ha ugyanez a fenyegetés a világhálón jelenik meg.

– A net használói valamiért azt gondolják: ők más szabályrendszerben élnek, mint mondjuk az írott sajtó munkatársai. Erre számos fals érvet sorakoztatnak fel: a számítógéphez egyszerre csak egy ember fér hozzá, míg az újságot sokan olvassák, a neten a szörföző célzottan néz meg oldalakat, míg az újságban adott a tartalom. A névtelenség védelmét is kihasználva érzik úgy, hogy mindent szabad – mondja Tóth Mihály.

Egyébként egy elismert internetüzemeltető is méltatta lapunknak a világháló kínálta mértéktelen szabadságot, amelybe – szerinte – mindennek „bele kell férnie”. Mellesleg a neve elhallgatását kérte, mondván: nem szeretne különféle, leginkább a neten ténykedő, szélsőséges szervezetek látókörébe kerülni.

Tóth Mihály hozzáteszi: ahogy az évtizedeken át háttérbe szorult liberális értékek teret nyerhettek, átestünk a ló túloldalára. Az egyesülési jog leple alatt félkatonai szervezetek alakulnak, a gyülekezési jog gyakorlására hivatkozva vadkemping folyik az ország egyik kiemelt főterén, szólásszabadság címén pedig nyílt gyűlöletkeltő, raszszista megnyilvánulások látnak napvilágot.

– Tudtommal eddig nem indult hivatalból eljárás olyan, az interneten elkövetett cselekmények miatt, amelyek nem csalásnak vagy pornográf felvételekkel való visszaélésnek minősültek. Pedig egy-két példás ítélet – s itt ne feltétlenül végrehajtandó szabadságvesztésre gondoljunk – irányadó lehet, hogyan kell helyesen megítélni a hasonló eseteket.

Tóth Mihály úgy véli, előrelépésre e téren akkor van esély, ha változik a rasszista, uszító megnyilvánulások össztársadalmi megítélése. Mert ma nem egyértelmű a politikai és társadalmi konszenzus sem azzal kapcsolatban, mit engedhet meg magának az egyik ember a másikkal szemben. A büntetőjogász szerint nincs más megoldás, mint következetesen felelősségre vonni az uszító cikkek íróit. A honlapokat ugyanis nem lehet cenzúrázni: az állami beavatkozás sérthetné a véleménynyilvánítás szabadságát. A szolgáltatótól pedig nem várható el ez. Igaz, egy esetben mégis működött az önkontroll: a cigányok kiirtásáról szóló internetes „játékot” anno maga a szolgáltató önként vette le a netről.

A büntetőjogász végül annyit mond: a törvényi keretek adottak, nem jogszabály-módosítás után kell kiáltani.

– Lássuk be végre: modern értékeink védelme nem azt jelenti, hogy bizonyos elveket túlértékelünk, vagy torzan.