Ezt a fütyülést Orbán is pontosan érti

– Az ünnepi közvetítés után sok nyilatkozó fel volt dobva: ilyen képeket rég nem láttak. Hallották a füttykoncertet, érzékelték a felkorbácsolt szenvedélyeket, látták a döbbent miniszterelnököt. Kiket láttunk vasárnap a Kossuth téren? Kik ezek a dühös, csalódott emberek?

– Tartok tőle, sok újat most sem tapasztaltunk. A politikai szenny, amit megszokhattunk, kicsit felkavarodott, koncentráltabban megmutatkozott. Maguk a jelenetek unalomig ismerősek, csak most durvábbnak láttuk őket. Megengedem: a tíz évvel ezelőtti eseményekhez képest ez az ünnep visszafogott volt. Nem láttunk égő utcát, könnygázfüstöt, lángoló autót.

– Orbán viszont nehezebben viseli a gyűrődést, az ellentüntetést.

– A legérdekesebb nyilván ez volt. A leplezhetetlen leépülés. Ez érződött a metakommunikáción, a rekedt ordításon, a szöveg üres panel­­jein, a szónok gesztusain. Azelőtt sem mondott sokat, most azonban extra módon gondolattalan volt. Szörnyű volt a képi világ is: a lefagyott díszlet, amelyben hárman állnak, a hullafehér, hideg háttér. Az egésznek végjátékíze volt. Mintha az Istenek alkonyát látnánk pa­­raszt­­barokk kiszerelésben.

– Csak a közönség volt ennél megdöbbentőbb. Az utcán hömpölygő alaktalan indulat, amit képtelenek formába önteni a vergődő ellenzéki pártok.

– Nem őket hibáztatom ezért. A szituáció reménytelen. Magyarország szellemi leépülése, kiürülése, feltartóztathatatlan visszaesése nekik sem nyújt biztató távlatot. Ahhoz hasonlítható ez az állapot, mint amikor az agykéreg képtelen az agytörzzsel kapcsolatba lépni, így a környező világ állapotát már képtelen felmérni. Ami szerintem nem magyar jelenség. A világ kerül fokozatosan regresszív állapotba. A Trump-jelenség erre látványos példa.

Fotó: Bazánth Ivola

– De az amerikai rendszer a megoldást végül megszüli: a választást a felmérések szerint nem Trump nyeri.

– Hónapok óta azzal vigasztaljuk magunkat, hogy Trump nem futhat be, a rendszer ösztönösen kiveti. Mégis eljutott a választásokig. Nem fog nyerni, de a seb, melyet indulása jelent, továbbra is megmarad.

– Visszatérve a Kossuth térre, kik voltak azok a retikülös úriasszonyok, akik esernyővel csépelték a tüntetőket a téren? Egyfajta pesti szubkultúra tagjai?

– Ez sokkal inkább lumpen szubkultúra. Azok a lecsúszott családok jutnak eszembe, akik ’44-ben rávetették magukat az elhagyott zsidó értékekre, aztán futott, ki merre látott az ezüsttel, a konyhakredenccel.

– Ungváry Krisztián huszárdolmányát nehezen tudtam értelmezni.

– Nyilván azért vette fel azt a jelmezt, hogy jelezze, létezhetne olyan hagyománytisztelő magyar középosztály is, amely a NER által szuggerált ocsmány, xenofób retorikára nem vevő.

– Mondják: az ellenzék ahhoz is tehetségtelen, hogy híveinek mozgását megszervezze, hiszen emberei nem lehettek jelen egy időben két helyen.

– Ennek ellenére azt kell mondanom, a kifütyülés jó ötlet volt. A politikai kommunikáció mai szintjén a kifütyülés sokkal többet ér, mint egy Bokros- vagy Gyurcsány-beszéd. Mert ma ez az egyetlen nyelvi forma, amit Orbán is pontosan ért.

– A fütyülés?

– Ez az az idegkórtani jelenség, amiről az elején beszéltem. A politikában a szürkeállománynak nincs érdemi szerepe, mindenben az agytörzs veszi át a kezdeményezést. Ezért a kormány is azokra az ingerekre fogékony, amelyek az agytörzsi szférát elérik. A népszavazás ilyen inger. A fütyülés is ilyen inger. Persze revánsot vesznek érte, csak még nem tudjuk, hol, mikor. A Népszabadságot már megszüntették, ezt a „poént” ellőtték.

– Az ellenzék fő nehézsége, hogy lényegében nincs vezetője, azonban van nyolc-tíz dühös vezérszónoka.

– Ez valóban csapda, mert akkor van esélyük, ha hasonlóan abnormális vezetőt produkálnak. Lucifert Belzebubbal kell megnyuvasztatni? Az ördöggel kell szövetkezni? Ilyen alapon. Nyilván feltűnik egyszer a hatékony ellenzéki vezető. De annak semmi köze sem lehet a felvilágosult európaisághoz. Jottányival sem lehet jobb vagy okosabb, mint a mostani kedves vezető. Az agytörzsi regresszió folyamata termeli ki a helyzethez legjobban alkalmazkodó vezetőket.

– 2006-ban első látványos kudarcait az akkori kormány az utcán szenvedte el. Október 23-a fordulópont lehet?

Fotó: Kovalovszky Dániel

– Valóban akkor kezdett felpörögni a jelenlegi regresszív folyamat. Akkor nem lett volna szabad hagyni, hogy a Kossuth tér (az ország spirituális centruma) hetekig bűzlő illemhely legyen. A végeredmény a Nemzeti Együttműködés Rendszerének szárba szökkenése.

– Amelynek egyszer ki kell múlnia. Hogyan?

– Erre nincs forgatókönyvem.

– Az autoriter magyar rendszerek vagy úgy halnak el, mint a Kádár-rezsim, túlérve, elmeszesedve, vagy apokaliptikus jelenetek között.

– Valahova a kettő közé tehető a megoldás. A történelem nem ismétli me­­chanikusan önmagát. Mivel az amerikai választásokat várhatóan a Clinton család nyeri, s a kedves vezető Trump mellett kötelezte el magát, az amerikaiak ezt nem fogják díjazni.

– Már ha lesz öt teljes percük arra, hogy Orbán ügyével is foglalkozzanak.

– Szerintem biztosan lesz. Ezt nem fogják megúszni.

– Orbán a káoszban érzi jól magát. Jöjjön a káosz?

– Harc közben érzi jól magát. És a harc egyúttal káosz is. Akkor tud mozgósítani, politikai aktivitást felmutatni, ha ellenfele van. Ha nincs, keres magának.

– Emberek és rendszerek banális dolgokon buknak el. Egy félresikerült beszéden, házastársi félrelépésen, drága órán, bérelt helikopteren.

– Igen, a bukás látszólag érthetetlen, de ilyen. A jelenséget Trigger-effektusnak is nevezik. Egy apró változás összeomlást és rendszerszerű átalakulást indít el. Ez az a pillanat, amikor a homokvárat összerogyasztja egy új homokszem. Az, hogy melyik homokszem vezet ehhez, megjósolhatatlan. Most sem látjuk előre, mi vagy ki lesz az Orbán-rendszer megcsúszó homokszeme. Matolcsy jógatanára? Orbán vejének szaúdi cimborája? Nem tudhatjuk. Csak egy biztos: ez a homokvár egyszer összeomlik.