„Ezrek lesznek felakasztva, ha a Jobbik nem tesz békét!"
A Jobbik alelnöke szerint a népharag ezrek életét követeli majd, ha pártja – amely a béke letéteményese – nem tesz rendet – számolt be az .
Szegedi Csanád Komáromban, 150 fős hallgatóság előtt beszélt egy lakossági fórumon.
A Jobbik alelnöke szerint Magyarországon a béke letéteményese a Jobbik. Szegedi kijelentette, az elmúlt 20-22 év bűneiért példát kell statuálni. „Az én meggyőződésem, nem a Jobbik meggyőződése, hanem az én meggyőződésem, ha itt a Jobbik most nem tesz normális keretek között békét Magyarországon, akkor itt patakokban fog folyni a vér, és a Duna mellett ezrek lesznek felakasztva”.
„A Jobbik még egy utolsó kísérletet tesz arra, hogy ezt a békés mederben tartsuk. Ezeket a próbálkozásokat" – ígérte az alelnök.