Ez még nem diktatúra!

– „Orbán Viktor par excellence diktátor – annak minden lelki, szellemi, érzelmi tulajdonságával, csupán nem áll rendelkezésére a nyílt diktatúra bevezetéséhez szükséges valamennyi feltétel” – így jellemezte a miniszterelnököt Bruck András közíró az Élet és Irodalomban. Igaza van?

– Mivel nem ismerem személyesen Orbán Viktort, nincs alapom, de jogom sincs elemezni az egyéniségét, érzelmi motivációit. Ugyanakkor politikailag sem hasznos Orbánt állandóan lediktátorozni. Mit lehet elérni ezzel? A politikai tettei alapján kell megítélni. Az biztos: nem tiszteli a demokratikus játékszabályokat, nem fontosak számára a független közintézmények, amelyek a jogállam működését garantálják. Azzal, hogy Matolcsy Györgyöt kinevezte a Magyar Nemzeti Bank élére, a jegybank függetlenségét is megszüntette. Az alkotmányosság tovább gyengült az alaptörvény negyedik módosításával. Ám az nem igaz, hogy itt diktatúra van. A határok nyitottak, a véleménynyilvánítás és a gyülekezés szabadsága még létezik, ha korlátozottan is.

– Csakhogy Orbán olyan rendszert épített fel, amelyben mindenről önhatalmúlag dönthet. S ha ötleteit a bíróság jogszerűtlennek ítéli, egy másik törvénnyel korlátozza a bíróságok jogkörét. Ez önkényuralom, nem?

– Valódi önkényuralom például a Kádár-rendszerben volt: politikai nézeteik miatt még a nyolcvanas években is bevittek embereket a rendőrségre, és megverték őket. A jelenlegi rezsim erőszakosságának vannak határai: Orbán Viktor sem tehet meg bármit. De kétségtelen, a Fidesz olyan hatalmi koncentrációt hozott létre, amely rendkívül káros az országnak. A centralizált hatalom bezárkózik, izolálódik, el sem jutnak hozzá az emberek valódi problémái. Így nem képes hatékonyan kezelni a társadalmi, gazdasági bajokat. A „kétharmadnak” történelmi lehetősége lett volna elkezdeni a húsz éve halogatott reformokat. Ám amit a közoktatásban, gazdaságban, egészségügyben véghezvittek, Európa leszakadó államai közé sodorta Magyarországot.

– Mégis a Fidesz a legnépszerűbb párt, növelni is tudta az előnyét. És ez nemcsak a tízszázalékos rezsicsökkentéssel magyarázható.

– Egyetértek. A Fidesz sikeresen működteti a goebbelsi propagandát: a hazugságokat addig sulykolják, amíg elhiszik a populizmusra fogékony hívek. Olyan képtelenségeket is elhitettek velük, hogy az EU gyarmatosít minket, és a világ egyenesen irigyli az unortodox magyar gazdasági csodát. Az ellenségkép gyártásával a Fidesz hatékonyan semlegesíti az ellenzéki kritikát. Mindegy, mit mond a politikai ellenség: rájuk nem kell hallgatni. A hazai közéletben már szinte soha nem tényekről, véleményekről folyik a diskurzus: előítéletek ütköznek, a másik fél lejáratása, bemocskolása a cél. Orbán ügyesen összekötötte a szabadságharcos retorikáját a nemzetpolitikával. Ráérzett arra: Magyarországon „igény van” a nacionalizmusra. Másfél-kétmilliós szavazótáborának identitásképző a nemzeti büszkeség hangsúlyozása és a külföldiekkel, idegenekkel szembeni gyanakvás.

– Orbánt a konfliktusok éltetik: minél többen támadják, mintha annál erősebb lenne. S ez a legyőzhetetlen vezér imázsát adhatja neki.

– Az állandó csatározás, a megtámadottság érzete csoportkohéziós erőt és vezérkultuszt teremt a jobboldali táborban. De ez már csak a fanatikus Fidesz-szavazókra igaz. Rengeteg a csalódott, megkeseredett ember, aki már semmi jót nem vár ettől a kormánytól. Ugyanakkor a demokratikus ellenzékben sem találnak alternatívát.

– Csak néhány demokratikus ellenzéki esemény: az Együtt 2014 mozgalomból mára párttá változott, felbomlott az LMP, régi SZDSZ-esek léptek színre új liberális színekben. Úgy látni, a baloldalon leginkább az egoizmus diktál, a pártok mintha egymást akarnák legyőzni, nem a Fideszt.

– Amíg a pártok belső viszonyai zűrzavarosak, összefogniuk is nehéz. Miközben a Fidesz annyi súlyos hibát elkövetett, hogy a következő választáson törvényszerűen meg kellene buknia. Ha mégsem, a kudarcért csakis magát okolhatja a demokratikus ellenzék. Ám stratégiaváltásra még mindig van lehetőségük. Az is fontos, ne engedjék át a Fidesznek a nemzeti kérdést. Orbánék nacionalista, avítt, kirekesztő szemléletével szemben másféle nemzeti identitást kellene képviselni, s megértetni az emberekkel: ebben az országban mindig is együtt éltek tótok, svábok, zsidók, cigányok, szerbek, s ők mindannyian magyarokká váltak. Nélkülük az ezeréves magyar kultúra nem volna ilyen páratlanul gazdag. A befogadás és a tolerancia tehetné még erősebbé a nemzetet, erre kellene büszkének lenni. A balliberális értelmiség nem hagyhatja, hogy csakis a demagóg és populista kormányzati propaganda szólítsa meg azokat, akiknek fontos a nemzeti identitás.

– Mi azonban inkább hetente petíciókat írunk, Facebook-körökben dühöngünk a kormány botrányai miatt. Pótcselekvések?

– Ha egyebet nem teszünk, igen. Ráadásul e virtuális csoportokban szinte ugyanaz az értelmiségi kör hallatja a hangját. Hasznosabb párbeszédet kezdeni a „másik oldallal”,
hiszen a jobboldaliak is sokfélék. Egymás kölcsönös leminősítése helyett értelmes vitákat kellene folytatni. A demokratikus ellenzék gyengesége abból is adódik, hogy mindig csak reagál a kormány akcióira. A baloldal kullog az események után.

– Túl nagy a szakadék a különféle rétegek között. A Fidesz megosztó politikája szinte már minden csoportot – fiatalokat, időseket, gazdagokat, szegényeket – egymás ellen fordított.

– Ami felemelte az Orbán-kormányt, az vezethet a bukásához is. Az emberek mérhetetlenül szeretnék, hogy véget érjen az ellenségeskedés. Nagyon nehéz állandó gyűlölködésben élni, s ez most már kimeríti az ország gazdasági, lelki erőtartalékait. A következő választást szerintem az nyerheti meg, aki hitelesen képviseli a társadalmi megbékélést.