Euronews: Tombolnak a fideszes spermiumok
Eddig szövetségese spermának nevezte a magyar kormányfőt és ezen keresztül a Magyarország bepillantást nyert abba a viszályba, amely a Fideszen belül tombol – tudósít az Euronews. Orbán ellentmondásos hatalomgyakorlásának heves ellenzői most azt remélik: az egykor rettegett oligarchának komoly bizonyítékai vannak régi, egyetemi barátja ellen – tudósít az Euronews.
Éveken át az ország egyik legtehetősebb vállalkozója, a kormánypárt korábbi pénztárnoka irányította a háttérből a párt pénzügyeit, egy sor kétes tranzakcióval egyetemben. Ideértve, hogy szegény külföldieknek passzoltak át hatalmas adósságokat felhalmozó cégeket.
De a 2. választási siker után valami elromlott Orbán és legrégebbi szövetségese között. Simicska volt az egyetlen a jobboldalon, akinek gazdasági befolyását a miniszterelnök hivatalos és nem hivatalos hatalmához lehetett mérni. Embereit azonban kitették a kormányzati pozíciókból és olyan jogszabályok születtek, amelyek sértették az üzleti érdekeit. Válaszul sajtóorgánumai óvatosan bírálták a kabinet döntéseit.
A hidegháború akkor váltott át forróra, amikor a Fidesz kénytelen volt visszalépni a reklámadó eredeti ötletétől, az RTL Klub híradójának kritikus hangvétele, a fokozódó német nyomás és Brüsszel miatt. Ám mivel a bevételt már betervezték a költségvetésbe, a terhet most szétterítik minden orgánumra.
Dühében Simicska azzal vádolta meg Orbánt, hogy az tőrt döfött a szívébe, amikor megszervezte a sajtóérdekeltségek vezetőinek leköszönését. A kormányfő legtöbb vetélytársa és ellenfele, Orbán ellentmondásos hatalomgyakorlásának heves ellenzői most azt remélik: az egykor rettegett oligarchának komoly bizonyítékai vannak régi, egyetemi barátja ellen.
(Forrás: Szelestey Lajos)