Ételt és cigarettát adott nekik, hálából kifosztották jótevőjüket Miskolcon a prostituáltak

2019. április 1., 12:34

Szerző:

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 22 éves férfi, valamint két 20 éves nő ellen csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt - írja az Ügyészség honlapja. 

A vádlottak közül a két nő prostitúciós tevékenységből tartja fenn magát, és már régebbről ismerték a sértettet, aki időnként élelmiszerrel és cigarettával támogatta őket.

A vádlottak 2018. január hónap közepén a délutáni órákban a sértett lakásában tartózkodtak, és vele együtt alkoholt fogyasztottak, majd mivel elfogyott az ital, közösen elmentek bort vásárolni.

Azonban a vádlottak megbeszélték, hogy a náluk lévő nyugtató hatású gyógyszert belekeverik a férfi italába, hogy az értékeit eltulajdoníthassák. Miután mindannyian visszamentek a lakásba, a két nő bement a mosdóba, és az általuk vásárolt palackos borba 10 szem gyógyszertörmeléket kevertek, és ezzel kínálták a sértettet, aki a bor nagyrészét megitta, és attól elbódulva elaludt.

A vádlottak ekkor magukhoz vették a sértett laptopját, 20 000 Ft készpénzt és 6 000 Ft értékű Erzsébet-utalványt, majd elhagyták a lakást, cselekményükkel összesen 105 999 Ft értéket tulajdonítottak el.

Az ügyészség a vádlottakkal szemben – akik közül a férfi és az egyik nő letartóztatásban van, míg a másik nő bűnügyi felügyelet alatt áll – fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

 

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.