Esélytelenek voltunk, mégis nyertünk – Megmenekült a Római-part, de mi lesz ezután?
Sikerült. Megóvták a partszakasznyi falusi idillt, a pár kilométernyi oázist a betonsivatagban. A kavicsos partot, a dús lombú fákat, amelyek nyáron élénkzöld függönnyel tompítják a meleget. De most télen is, hiába kopaszok a fák, azért csak magába szippant ez a sajátos hangulat. Biccentenek egymásra a futók, én is rájuk, sokukat már látásból ismerem. Minden alkalommal újabb részleteket tár fel magából a táj; hiába szokná meg idővel a szem, mindig egy kicsit más arcát mutatja.
– Kész a hekk! – csak hogy beszéljünk egy kicsit a vendéglátásról is. A parti büfésor hangulatfelelős, visszatérő mondata ez.
A természet csodája mellett pedig itt van, elég látványosan, az emberi pusztítás. Elöregedett az út, vagyis az aszfaltmozaik, ami maradt belőle, gödröket vájt bele az idő. A kerítéseket kikezdte a rozsda, mögöttük-helyettük romok látványa borzol. Háborús filmek helyszíne is lehetne ez.
Ám most végre megújulhat. A part egyelőre megmenekült, a partvédők pedig idén tüntetés és petíciók helyett örömfelvonulást és ünnepélyt szerveznek a nyárra. Ünneplik, hogy vége a mobilgát elleni harcnak és az állandó rettegésnek, hogy mikor indulnak meg a munkagépek. Ez persze felemésztett minden időt és energiát. Nem mellesleg a III. kerület korábbi vezetése változtatási tilalmat is elrendelt a területen addig, amíg nem készül el a gát.
– De a jövőre is gondolni kell – figyelmeztet Czimer Ágnes. A cél az, hogy helyi jelentőségű védett területté nyilvánítsák a Rómait, hogy többé senkinek se jusson eszébe elpusztítani Budapest utolsó természetes dunai partszakaszát.
Nem túlzás állítani, hogy a mobilgát mindent letarolt volna, ami él. Először 2011-ben merült fel a Fővárosi Közgyűlésben, hogy gátat kéne építeni a parton. Két év múlva már készen is voltak a tervek, és megvolt a verdikt is: a munkálatok végére 435 fával lesz kevesebb. 2015-ben aztán lefújták az építkezést, kidobták a terveket, hogy aztán előálljanak egy még hajmeresztőbbel. Ekkorra már, alsó hangon, 1500 fát akartak kivágni. Merthogy a mobilgát tízméteres körzetében nem lehet fa, ugyanis veszélyes, ha véletlenül rádől a szerkezetre. Értelemszerűen ha a fa magasabb az átlagosnál, akkor akár 15 méteres is lehet a biztonsági távolság.
És akkor jöjjön az unásig ismert közhely arról, hogy a fák nemcsak a bennük gyönyörködni vágyó széplelkeknek fontosak, hanem mindenkinek, aki lélegezni akar. Az Energiabox blog számításai szerint ugyanis a Római-parti fák közel 32 ezer tonna szén-dioxidot kötnek meg egy év alatt. Ez körülbelül egy nyolcezer fős település éves szén-dioxid-kibocsátásának felel meg.
– Elsőre a laikusnak akár jól is hangozhat a mobilgát ötlete – magyarázza Czimer –, hiszen, legalábbis a tervezők szerint, egyszerűen működtethető a szerkezet, ha jön az ár, kipakolják, ha elvonul, összecsukják, és már nincs is gát. Azt gondolták, hogy ha Szentendrén működött, majd itt is fog. Csakhogy Szentendrén egy keskeny Duna-ágat véd a gát 300 méter hosszan, a Rómain pedig egy három és fél kilométeres, széles Duna-szakaszra állították volna fel. Képtelenség, hogy ezt elbírta volna a szerkezet.
Merthogy a gát pont arra nem alkalmas, amire azt eredetileg tervezték: annak a néhány tízezer embernek a megvédésére, akik a partvonalon élnek.
Ezt már nem a civilek mondják, ez tudományosan alátámasztott tény. Az egyik erről szóló tanulmányt a jelenlegi főkertész, Bardóczi Sándor tájépítész, rajta kívül Tosics Iván és Csanádi Gábor városszociológusok, Koncsos László professzor és Lányi András író, filozófus írta. 2017 nyarán sajtótájékoztatón mutatták be a tanulmányt, amelyben többek közt azt állapították meg, hogy „árvíz idején a megnövekedett szivárgási sebesség miatt a szemcsés talajréteg kimosódása a gát alatt talajtörést okozhat. Ezért a főmeder közvetlen szomszédságában, egy 3,2 kilométeres nyomvonalon létesített mobilfal olyan emberkísérletnek tekinthető, amelynek 55 ezer érintettjét erről nem kérdezték meg és nem tájékoztatták.”
Ugyanis ha a mobilgát dől – és erre elég sok esély van, akár egy uszadékfa vagy a zajló jég miatt –, akkor a feltornyosuló víztömeg viszi magával a megóvni kívánt házakat is. És akár a HÉV vonaláig meg sem áll.
De ez csak az egyik probléma – már ha az nem lenne elég, hogy a mobilgát jó eséllyel nem védi meg a környéken élőket. A mobilgát összeállításakor tíz méter mélyre kellett volna leásni a part talaj szerkezetébe, azaz a gát a talaj mélyrétegeiben elzárta volna a csapadékvíz áramlását a Pilisből. Ennek következtében rövid időn belül kialakult volna a nagy Római-parti mocsár, az elmocsarasodott területet pedig csak állandó, rendkívül költséges szivattyúzással lehetett volna többé-kevésbé karbantartani. De inkább kevésbé.
Azt pedig még a tervezők is beismerték – persze a maguk módján –, hogy súlyosak lennének a következmények az élővilágra nézve is. A Natura 2000 természetvédelmi területből „csupán” 460 négyzetmétert érintenek közvetlenül a munkálatok, győzködték a szkeptikusokat. Írták, hogy sem a növényzet, sem az állatvilág nem sérül jelentősen. Ki mit ért jelentős alatt persze. Az akkori Magyar Nemzet információi szerint a tervezők azt még elviselhetőnek látták, hogy „néhány tompa folyamkagyló, a halak közül a balin, a halványfoltú küllő, a német és magyar bucó, a selymes durbincs, a leánykoncér ivadéka elpusztul”. De az eurázsiai hód, a közönséges vidra és a közönséges ürge sorsa miatt nem aggódtak, mert szerintük ezek az állatok majd „elkerülik az érintett területet”.
A civilek ekkorra már összeálltak, az Óvjuk meg a Római-part szépséges fáit csoport összefogott a Civilek a Rómaiért és a Maradjanak a fák a Rómain csoportokkal. A Greenpeace Magyarország is segítette őket, van olyan partvédő, aki ma már főállásban ott dolgozik. És több másik zöld szervezet is segített: a Levegő Munkacsoport, az Ökotárs Alapítvány, a Város és Folyó Egyesület és a Védegylet Egyesület.
Énekesek, művészek is az ügy mellé álltak, felszólaltak, szavaltak, énekeltek tüntetéseken, figyelemfelhívó videót készítettek.
– Ha ekkora összefogás lenne az élet más területén is, semmi bajunk nem lenne – sommáz Czimer.
Azt senki sem vitatja, hogy szükség van árvízvédelemre: 2002-ben, 2006-ban és 2013-ban is – többek közt – óriási árvíz volt, amely már a Pók utcai lakótelepen élőket és a békásmegyerieket is fenyegette. De a parti mobilgát akkor sem megoldás. Ráadásul hiába épült volna meg a mobilgát, a fővédvonal továbbra is a Nánási út–Királyok útja maradt volna, ahol amúgy már megvan a töltés, amelyre építkezni lehet. Tehát mindenképp itt is, ott is építkezni kellett volna. Nem mellesleg: a fővédvonal nyolcszáz méterre van a parttól, mire addig elér a víz, a természetes akadályok, épp a kiirtásra szánt bokrok és fák lelassíthatják az áradást.
Az ártér egyébként közismerten üdülőövezet, ám lakóépületként értékesítették az itteni házakat. Például Garancsi István is, akinek a cége az üdülőövezeti ártéren építette fel 11 ezer négyzetméteres lakóparkját. Volt, aki ésszel építkezett. Egyes lakóparkok építési telkét eleve megemelték, de volt olyan is, aki szállodát húzott fel a partra, emelés és lábak nélkül. Belőle lett a parti nyomvonal legelkötelezettebb és legharsányabb híve. Egyesülete, a Római-partért Egyesület 2017-ben ordenáré zsidózást is bevetett a célért: „Zsidó értelmiségiek egy csoportja gettóba zárná az itt élőket” – hirdették téveszméiket a Facebookon. Mire Bús Balázs akkori polgármester válaszul megtiltotta, hogy a Római-partért Egyesület nevet használják. Azóta is ezen a néven működnek és posztolnak a közösségi oldalon, utoljára január 30-án. Ezúttal, biztosan finomításnak szánva, szegregációs zóna tömör kerítéséhez hasonlították a Nánási–Királyok útjára épülő gátat. Mindenesetre mi kerestük őket is, de lapzártánkig nem reagáltak.
Néhány helyi lakost és persze a fideszes vállalkozókat meg tudta győzni az egyesület vezetője, de felmérésekből egyértelműen kiderült, hogy ők a kisebbség. A budapestiek többsége nem kért a mobilgátból. 2013 óta folyamatosak voltak a tiltakozások, pártok és civilek is megmozdulásokat szerveztek, petíciókat írtak. A Párbeszéd Magyarországért online petíciót is indított, amelyhez három nap alatt háromezren csatlakoztak. 2017-ben egy újabb összefogással az ellenzéki pártok együtt két nap alatt tízezer aláírást gyűjtöttek össze. Ám ez csak mérsékelten szegte a közgyűlés partrombolási kedvét. Amikor már úgy tűnt, Tarlós kihátrál, a közgyűlés trappolt tovább előre, nem tűrve vitát, főleg nem társadalmi párbeszédet. Szeneczey Balázs akkori alpolgármester ragaszkodott a 2017. áprilisi határozathoz, amely elrendelte a parti mobilgát megépítését.
A közgyűlés nem zavartatta magát, szavazott, csak azért is, közben a városháza előtt civilek tüntettek. Annyira nem akaródzott egyezkedni velük, hogy miután a civilek néhány nap alatt elegendő aláírást összegyűjtöttek egy népszavazáshoz, Tarlós István inkább módosította a nyomvonalat. A fideszes vállalkozók kerítésénél épült volna az új gát, ami, ha valamelyest mérsékelte volna is, de le nem állította volna a természetpusztítást, és továbbra is fennálltak a már említett technikai problémák.
Ám a népszavazást ezzel a lendülettel lefújta Tarlós, mondván, a nyomvonal módosult, a népszavazás okafogyottá vált. Cinizmusból jeles! A küzdelem a zöld partért pedig folytatódott. Újabb népszavazási kezdeményezés indult, harminc nap alatt 138 ezer aláírást sikerült összegyűjteni. Végül a népszavazást visszavonták a kezdeményezők.
Mostanra azonban melléjük szegődött a szerencse, mondja Czimer Ágnes. Új, zöld város- és kerületvezetést kaptak. A romokat eltakaríthatják végre, és visszatérhetnek a régi békeidők a partra, zöldellő fákkal és sok tervvel.
A civilek például a rendre és a felhőtlen szórakozásra ügyelő parkőröket szeretnének, és a javuló vízminőségnek köszönhetően szabadstrandot. Az önkormányzat tervei között szerepel, hogy a vendéglátóhelyek vízálló, összecsukható pavilonokban működjenek, így nem éri kár őket, ha jön az ár.
A Római-parton, Magyarország három és fél kilométeres szakaszán már van derűs jövőkép.
