És majd elkezdődnek a nagy személycserék...

Már az 1998-as választások után az a mondat járta, hogy a „régi telefonkönyveket el kell dobni”. Egyszerűen, mert újra lesz szükség. A kijelentés gazdája az akkor hivatalba lépő miniszterelnök, Orbán Viktor volt. Egy, a mai állapotához képest nem különösebben türelmetlen Fidesz hozta az ország tudomására, hogy valójában: türelmetlen. Mást akart (ez természetes), másképpen (ez is), másokkal (ez már nem feltétlenül). Mindez 1998 tavaszának pillanatképe volt.

Mára annyival (sokkal) rosszabb lett a helyzet, hogy a „társadalmi hidegháború” közepette egyre terebélyesebb lett a két nagy politikai erő holdudvara, amelyek között átjárás nincs. A politikai oldalaktól való függetlenségre, mint nem létező állapotra tekintenek a pártok. Ez elvezetett ahhoz a nem kívánatos állapothoz, hogy aki „nem a mi kutyánk kölyke”, arra nincs szükség. Nem, vagy alig számít valamit a szakértelem, a rátermettség. A politikai lojalitás ezeknél előbbre való. Bár ebben nem feltétlen az azonosság a két oldal között, a jelenségegyüttest mégis a két nagy politikai erő közösen hozta össze.

A közszolgálati médiában nagy valószínűséggel gyorsan és látványosan fognak a változások lezajlani. Nem világos, tartalmaz-e (és ha igen, mennyi) igazságot az a kiszivárogtatás, ami a közmédiumok tervezett összevonását taglaló fideszes elképzelést foglalja magába. Éppen ezért maradjuk az eredeti felállásnál. A Magyar Televízió politikai műsorain lehet majd elsőként a legjobban lemérni a változásokat. Várhatóan a legnagyobb mozgás az ezeket elkészítő szerkesztőség személyi összetételében várható. (Némi ízelítőt erről már kaphattunk a Napkelte kiebrudalása és a Ma Reggel című műsor indítása, valamint Feledy Péter kinevezése kapcsán a választási műsorok élére. )

A helyzetet valamennyire magyarázza az a tény, hogy a mindenkori ellenzék – hol árnyaltan, hol nem – kormánypártinak tartja a közszolgálati média hírműsorait, így hatalomra kerülve azonnali és tömeges személycseréket hajt(ott) végre. Hasonló sors várhat az MR1 Kossuth Rádió hírműsorait készítő szerkesztőségre. Kérdéses, hogy a Duna TV és a Magyar Távirati Iroda mennyire tudja elkerülni ezt a forgatókönyvet. Ez részben azon is múlik, hogy a közmédiumok összevonása megvalósul-e vagy sem.

Az azonban bizonyos, hogy sok új, régi-új arccal és hanggal köszönt ránk az év második fele, és ebben az értelemben vizuális és akusztikus fordulat is lesz a kormányváltás.

A Fidesz eddigi megnyilvánulásaiból egyértelműnek tűnik, hogy nem kívánják Simor Andrást a Magyar Nemzeti Bank élén hagyni. A jegybank a pénzügyi válságbank nyújtott teljesítményéről élénk sajtópolémia folyik egyebek mellett a Népszabadságban, valamint az Élet és Irodalomban Surányi György, Karvalits Ferenc és Felcsuti Péter részvételével. Legutóbb a Raiffeiesen Bank vezetője, Felcsuti Péter vette védelmébe Simort azzal, hogy egyetlen jegybank sem készülhetett fel arra az állapotra, hogy egyik pillanatról a másikra bedugulnak a nemzetközi pénzpiacok.

A jelenlegi legnagyobb ellenzik párt egy pillanatig nem titkolta, hogy nem hagyja helyén Farkas Ádámot, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének vezetőjét, aki viszonylag fiatal kora ellenére tiszteletet parancsoló bankvezetői tapasztalatokkal rendelkezik.

Egészen biztosan változik a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a regionális fejlesztési ügynökségek teljes vezérkara, amihez hozzátehetjük, hogy alighanem jelentős részben kicserélődik ezeknek az állami szervezeteknek az apparátusa is, ami nem kellene, hogy egyenes következménye legyen a kormányváltásnak. A teljesség kedvéért hozzá kell tenni, hogy ezeknek a szervezeteknek (és elődszervezeteik) a munkatársai között mindig is szép számmal találhattunk a mindenkori kormányzat holdudvarában található személyeket.

Az igazságszolgáltatást sem kerülhetik el a nagy számú személycserék. Az új kormánynak itt némileg nehezebb helyzete lesz a bíróságok esetében, mert ezeknek nem az Igazságügy Minisztérium, hanem az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) a felügyeleti szerve.

Jelentős szervezeti változásnak ígérkezik, ha az ügyészségeket az eddigiektől eltérően a kormány alá rendelik, amire több európai példa is akad, ám ez a lépés felveti annak a lehetőségét is, hogy a kormány ezt követően képes lehet beavatkozni az egyes ügyekbe. (A Fidesz régen nem titkolja, hogy rokonszenvezik ezzel a szervezeti változtatással.) Egy kormány alá rendelt ügyészi szervezet esetében akadálytalanul mód nyílhat a személycserékre.

A legegyszerűbb helyzetben ezen a téren a rendőrség esetében találhatja magát az új kormány, amely a belügyminiszteren keresztül gyakorlatilag korlátlan jogosítvánnyal rendelkezik az országos, a budapesti, a kerületi, a megyei és a városi kapitányok leváltásában és kinevezésében. Itt, ha csak arra gondolunk, hogy a 2006-os őszi zavargások kapcsán rendőrség által elkövetett bűnök tömegével vádolja a jobboldali párt az erőszakszervezetet, akkor bizton állíthatjuk: fejek fognak hullni. Nem is kevés.

Ugyancsak könnyű kézzel – a pénzügyminisztériumon keresztül – nyúlhat bele az új kabinet az Apeh munkaszervezetébe, amelynek nem csak elnöke, hanem főtisztviselőinek jelentős része sem fogja túlélni a kormányváltást. (Ennek a szcenáriónak a része a Vám- és Pénzügyőrség is.)

A változások nem fogják elkerülni a tisztiorvosi szolgálatot, az Állami Autópálya-kezelő Zrt-t, a Magyar Közút Nonprofit Zrt-t. Ezek a szervezetek is minisztériumi felügyelet alatt állnak, hasonlóan a közigazgatási hivatalokhoz. Ugyancsak veszélyben lehetnek (vannak) a Hírközlési Főfelügyelőség, az Energia Hivatal, és egyén országos határkörű szervek jelenlegi vezetői.

Talán nem kockázatos kijelenteni, hogy ez idő tájt nem életbiztosítás vízügyi igazgatóság (és környezetvédelmi hivatal) első emberének, nemzeti park vezetőjének lenni, vagy ezekben a szervezetekben magasabb funkciót betölteni. Ezeken a területeken a szakminisztériumon keresztül az új kormány tetszése szerint azt vált le, és nevez ki, akit éppen akar.

Egy kormányváltásnak Európának ebben a felében mi sem természetesebb velejárója, mint az állami tulajdonban lévő cégek menedzsmentjének teljes cseréje, valamit az ezekhez a cégekhez (többnyire) tartozó felügyelő-bizottságok káderállományának menesztése.

Nem kizárt, hogy olyan művészeti intézmények munkájába sem marad érintetlen, amilyen a Nemzeti Színház vagy éppen a Művészetek Palotája, mert az igazgatók menesztését sokféleképpen ki lehet kényszeríteni. Elég szemléletes példának talán idézni azoknak a vidéki színházaknak (Kaposvár, Zalaegerszeg, Szolnok, Kecskemét, Békéscsaba) igazgatói kinevezéseit, ahol az intézményfenntartó önkormányzat hatalmi és nem szakmai döntést követően bízta meg a munkával az új direktorokat.

Nyitott kérdés, mi lesz a jelenleg hivatalban lévő ombudsmanokkal, és nem tudható, hogy a minisztériumok apparátusát milyen mélységig váltják le az új gazdák. Az államigazgatás csúcsain (nem a főhivatalnokokról beszélek) dolgozó szakemberek jelentős része – ahogyan erről több újságcikk is szólt – nem várja be a kormányváltást, hanem már lelépett.

Lassan szabad lesz a pálya.