Erősek a régi motorosok
Szeptemberre állhat össze az MSZP országos választási listája. Egyelőre nem tudni, ki lesz a listavezető és kormányfő-jelölt. Őszre döntenek a párt főpolgármester-jelöltjéről is. Jelenleg a területi listák összeállítása zajlik. A fővárosi lajstrom érdekessége, hogy szerepel rajta, igaz az elmúlt napokban rontott pozícióján, Budai Bernadett kormányszóvivő.
Várhatóan őszre készül el az MSZP országos választási listája – értesült a 168ora.hu. A névsort az év végén tartandó kongresszuson véglegesítik majd. Gyurcsány Ferenc távozása és Bajnai Gordon egyéves vállalása miatt még kérdés, hogy ki lesz a listavezető, aki egyben a szocialisták kormányfőjelöltje is. Elemzők szerint a jelenleg regnáló negyvenes-ötvenes szocialista generáció bukását hozza a 2010-es választás, de a fiatalok még nem ismertek annyira, hogy húzónévként számítani lehetne rájuk.
Egyelőre a megyei választási lajstromok készülnek, a fővárosi listát a szombati választmányi ülésen szentesítik a küldöttek. A névsort Lendvai Ildikó vezeti (ő egyébként szokásához híven a 22. kerületben egyéniben is indul majd), őt követi Burány Sándor, a fővárosi MSZP elnöke, majd következik Hagyó Miklós és Horváth Csaba főpolgármester-helyettesek, Molnár Zsolt és Steiner Pál.
Úgy tudjuk, őszre várható, hogy az MSZP megnevezi főpolgármester-jelöltjét. A jelenleg szóba jöhető politikusok a fővárosi lista éllovasai között vannak: Hagyó Miklós és Horváth Csaba.
A fővárosi szegfűs lista érdekessége, hogy az egyik kormányszóvivő, Budai Bernadett is szerepel rajta. Ő a Ferencvárosban méretteti meg magát egyéni képviselőjelöltként. A lajstrom első változatában Budai még a 15. helyet kapta, de később négy helyet rontott. Információink szerint ennek „az MSZP régi motorosainak jobb érdekérvényesítő képessége” az oka. Helyére Komássy Ákos került. A kormányszóvivő azonban elvileg még így is befutó helyet kapott.
Előrébb sorolták Szabó Zoltán parlamenti képviselőt és Havas Szonját - utóbbi a 19. helyről a 17-re lépett előre.
A Népszabadság értesülései szerint a fővárosi listán sem Kiss Péter, sem Hiller István nem szerepel. A lap szerint őket - Kökény Mihállyal - az országos listára készül tenni a párt, mondván: biztos befutók, ne vegyék el a pozíciókat a helyiektől. Filló Pál nem vállalja az újra egyéni jelöltséget, helyette Kispál Tibor indulhat. Zuglóban Csiha Judit helyén Tóth Csaba, Baráth Etele mandátumáért Bárándy Gergely küzdhet.