Érmes sportolóink közös képet festettek
Összesen 475 érem, ebből 38 olimpiai, 148 világbajnoki, 83 Európa-bajnoki arany, ez a sportolók által közösen festett kép „éremtáblázata”, de hogy ez mennyit is „ér”, arra november 25-én (csütörtökön), 18 órakor a nyilvános jótékonysági árverésen derül fény.
A leköszönő és az új MOB elnök is letette kézjegyét a festményre. Schmitt Pál és Borkai Zsolt mellett számos olimpikon is csatlakozott az „ecsettel a gyermekekért” jótékonysági festéshez. November 20-án, a MOB közgyűlés előcsarnoka kicsit festőteremmé is változott, hiszen az „ecsettel a gyermekekért” jótékonysági kezdeményezés sportolók által közösen készített képének vászna kihelyezésre került az előteremben és egyben kivételes pillanat megörökítőjévé vált, hiszen a MOB leköszönő és egyben örökös tiszteletbeli elnökévé választott Schmitt Pál, és az új elnök, Borkai Zsolt egyaránt ecsetet ragadott és ellátta kézjegyével a nemes célból létrejött festményt.
A Suzuki-Ház Pagoda Galéria kezdeményezéseként elindult jótékonysági festés igen rangos sportolói ecsetvonásokkal gazdagodott hiszen az elnökválasztó közgyűlés szüneteiben Egerszegi Krisztina, Fábián László, Güttler Károly, Gyulay Zsolt, Kamuti Jenő, Kárpáti György, Kovács (Koko) István, Kovács Antal, Kulcsár Győző, Magyar Zoltán, Nagy Tímea, Ránkyné Németh Angéla, Regőczy Krisztina is a vászonhoz lépett és alkotásukkal ők is emelték a kép értékét. Csabai Edvin hívó szavára a festéshez előzetesen már csatlakozott: Besenyei Péter, Dzsudzsák Balázs, Gergely István, Kovács Ágnes, Kovács Katalin, Kozmann György, Kiss Tamás, Lázár Vilmos, Lázár Zoltán, Pesuth Rita, Pulai Imre, Storcz Botond, Szabó Gabriella, Szilágyi Áron, Vajda Attila, Máday Norbert, Hadfi Dániel, Mészáros Anett, Szabó Szilvia, Bóta Kinga, Simicskó István és nem utolsó sorban Szekeres Pál.
A kép végső hangulatát Garay Nagy Norbert Junior Prima-díjas festőművész teremtette meg. A kivételes kép mellett Angyal Júlia, Balla Tamás, Budai Csilla, Családi Krisztina, Czékmány Ilona, Csollák Mihály, Erdei Zsuzsanna, Hornok Magdolna, Jakabné Tóth Márta, Jován Filoména, Kalóz Zsóka, Koncz Eta, Kosaras Renáta, Molnár Zoltán, Nagy Roland, Palásti Renáta, Pintér István Pál, Schmidt Gabriella, festő és képzőművészek által felajánlott műalkotások kerülnek kalapács alá, november 25-én, 18 órakor a Suzuki Ház Pagoda Galériájában.
A sportolók és a művészek az árverésből befolyó teljes összeget a Bethesda Gyermekkórház Égési sérültek osztályának felújítására és természetesen a beteg gyermekek karácsonyi ajándékozására ajánlják fel.
Jótékonysági árverés ideje: 2010. november 25., 18 óra
Jótékonysági árverés helyszíne: Suzuki Ház - Pagoda Galéria XIV. Budapest, Egressy u. 17-21.