Erkölcsök és elvonások

A kormány – az AB-döntés után – új különadóra és az alkotmány módosítására vonatkozó törvényjavaslatot terjesztett be, amely szerint az alkotmány mostani 70/I. § (2) bekezdése megváltoztatásával „lehetővé teszi a jó erkölcsbe ütköző módon juttatottnak minősíthető jövedelmek eltérő kezelését”.

2010. november 18., 21:51

„A közterhek viselésére szolgáló forrásokból, valamint az állami vagyonnal gazdálkodó, illetve az állam többségi tulajdonában vagy irányítása alatt álló szervezetek részéről juttatott jövedelemre, az adott adóévtől kezdődően, a törvény a jövedelem mértékét el nem érő kötelezettséget állapíthat meg.”

Szakértői vélemények szerint ez azt jelenti: a kormány alkotmányos felhatalmazást kapna arra, hogy a közszférában dolgozók jövedelmét bármikor utólag is elvonhassa.

Abban meg csak reménykedhetünk (az eddigiek ismeretében erre persze nem sok okunk van), hogy a kormány nem fog (vissza)élni a módosított alkotmány 70/I. § (2) bekezdésében foglaltakkal.

Róna György
E-mail

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.