Erdő Péter kitüntette Tarlós Istvánt, aki a szívén viseli az elhagyatottak, a betegek, a hajléktalanok ügyét is

2018. június 24., 13:46

Szerző:

Szent Adalbert-díjat kapott a főpolgármester. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye kitüntetését Erdő Péter bíboros, prímás, érsek adta át Tarlós Istvánnak vasárnap Óbudán, a Szent Péter és Pál-templomban szentmise keretében.

A Kelemen Imre érseki irodaigazgató-helyettes által felolvasott méltatás szerint Tarlós István városvezetői munkája a hitélet szempontjából is jelentős, hiszen sokat tesz a templomok és egyházi intézmények fejlesztéséért és fenntartásáért. A városvezető nem a politikai divat követését, hanem az erkölcsi normákon, hitének megélésén alapuló katolikus keresztény életet tekinti legfőbb céljának - hangzott el. Neki köszönhetően Budapest költségvetésében mindig jut rész az egyházi- és hitéleti tevékenységek támogatására. Több budapesti katolikus templom és intézmény – például a Szent István-bazilika és a Mátyás-templom – is részesül műemlékvédelmi, rekonstrukciós, fenntartási támogatásban.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Elhangzott az is, hogy Tarlós István III. kerületi polgármesterként többedmagával megalapította a Szent Péter és Pál Katolikus Általános Iskolát, és biztosította az intézménynek otthont adó épületet.  Támogatta a Szent Péter és Pál-templom és a főplébánia épületeinek teljes rekonstrukcióját, a berendezések javítását, cseréjét és a templom jelenleg folyó szigetelési munkálatait. Tarlós István emellett részt vesz a plébániai közösség életében is. A főpolgármester szívén viseli az elhagyatottak, a betegek, a hajléktalanok ügyét is, fejlesztve az őket ellátó intézményeket. Mindez nemcsak szakmai rátermettségét, hanem keresztény emberi hozzáállását is jelzi.

A szentmisén részt vett mások mellett Varga Mihály pénzügyminiszter, a II. és III. kerület fideszes országgyűlési képviselője és Bús Balázs (Fidesz-KDNP) III. kerületi polgármester is.

A Szent Adalbert-díjat Paskai László bíboros, esztergom-budapesti érsek alapította 2001-ben. Az elismerést azok kaphatják meg, akik segítették a főegyházmegye valamely szervezetének munkáját, céljainak megvalósítását, hozzájárultak a keresztény értékek gyarapításához.