Épp most jutott eszébe a kormánynak korlátozni a budai Vár közterületeinek használatát úgy, hogy ne lehessen tüntetni a palota környékén

2018. december 29., 07:01

Szerző:

Január elsejétől a Budai Palotanegyedben rendeltetésszerű és turisztikai célú térhasználatot engedélyeznek csak továbbra is korlátozatlanul a Magyar Közlönyben december 27-én megjelent kormányrendelet szerint.

A Napi.hu által észrevett határozat szerint a Budai Palotanegyedben a védett személyek és kijelölt létesítmények védelmét ellátó szervezet – ezekbe beletartozik a Sándor-palota és a karmelita kolostor is, amelyekben Áder János államfő, utóbbiban januártól Orbán Viktor és a Miniszterelnöki Kabinetiroda hivatala lesz – úgy ítélik meg, hogy a kérelmezett használat akadályozza a védelem ellátását, akkor megtagadhatják a közterület-használatot.

Erre hivatkozva tehát a tüntetések is megtilthatók lesznek.

Fotó: Merész Márton

A rendeletben egyúttal a Budai Palotanegyed kiemelt ingatlanjainak a vagyonkezelésével a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft.-t bízzák meg, ők döntenek a jövőben a területhasználat engedélyezéséről, és annak áráról.

Érdekesség, hogy karácsony előtt néhány nappal a Magyar Kétfarkú Kutya Párt békemenete után péntek este több ezer ment fel gyalogosan a budai Várba Áder államfői hivatalának rezidenciája, a Sándor-palota elé tiltakozni az Orbán-kormány politikája, a Munka törvénykönyvének túlórákról szóló módosítása és a jövőben az igazságügyi minisztertől függő közigazgatási bíróságok létrehozása ellen. A tiltakozás része volt az elmúlt hetek tüntetéssorozatának.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.