Eltűnt az antifasiszta mellszobra - a Jobbik áll a háttérben?

Jobbikosokat sejt Kilián György mellszobrának eltűnése mögött a MEASZ elnöke, Hanti Vilmos.

2010. november 22., 13:04

Amikor Károlyi Mihály, a nagy humanista szobra eltávolításának szándékáról hallunk az egykori nyilaspártra emlékeztető párt, illetve a kormánypárt képviselőitől, meg kell jegyeznünk, hogy ami Budapesten többnyire terv, az vidéken már gyakorlat - közölte a 168 Óra online-nal Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták elnöke.

A közleményből kiderül: eltűnt a pápai színház melletti ligetben Kilián György antifasiszta ellenálló mellszobra. A Kilián-szobor Marton László, nemrég elhunyt nagynevű szobrászművész alkotása volt; bronz, faragott kőből készült, 1988. május 1-jén avatták fel.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.