Eltiltották a fővárost a MAHIR-oszlopok bontásától
Az elsőfokú döntés szerint az eredeti állapotot nem kell visszaállítani, de biztosítani kell mind a 644 oszlop rendeltetésszerű használatát.
A Fővárosi Bíróság kedden eltiltotta a főváros vállalatát, a Budapest Közút Zrt.-t a MAHIR Cityposter oszlopainak bontásától.
A Fővárosi Törvényszék gazdasági kollégiuma előtt hétfőn reggel kezdődött a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó cég által indított per, amelyben a cég kétségbe vonta a Fővárosi Önkormányzattal kötött, 25 évre szóló szerződés felmondásának jogosultságát.
A MAHIR Citypostert képviselő Magyar György ügyvéd ideiglenes intézkedést kért a hirdetőoszlopok bontásának leállítására és az eredeti állapot helyreállításának elrendelésére. Magyar György szerint különösen sürgős szükség áll fenn, ezért kérte a bíróságot az azonnali bontási tilalom kimondására.
Az eredeti állapotot nem kell visszaállítani, de biztosítani kell mind a 644 oszlop rendeltetésszerű használatát – szól az elsőfokú döntés. A törvényszék többek között indokolásában utalt arra, hogy a bontás jelentős és indokolatlan kárt okoz a MAHIR-nak, mivel a hirdetésre vonatkozó szerződéseit nem tudja teljesíteni. Ugyancsak utal az indokolás arra, hogy a jogvitára okot adó állapot változatlan fenntartása indokolt, mivel többek között a per szempontjából a MAHIR szerződésszerű teljesítésének bizonyítását is lehetetlenné teszi a perbeli oszlopok szétszerelése és elbontása azok helyszínéről.
Közben a MAHIR Citiposter Kft. 50 százalékos tulajdonosa – a német euroAWK köztéri reklámcég, illetve annak hazai leányvállalata – azt közölte, hogy nem indítottak és nem is terveznek pereket sem nemzetközi, sem itthoni bíróságokon a fővárosi önkormányzat ellen. A MAHIR másik tulajdonosa, MAHIR Zrt. nevű vállalkozásán keresztül Simicska Lajos.
A 24.hu által közzétett közlemény szerint az euroAWK (sem annak magyar leányvállalata) nem kezdeményezett jogvitát sem a washingtoni beruházásvédelmi vitarendezési fórum, sem más nemzetközi vagy hazai vitarendezési fórum előtt, ilyen indítását nem is tervezi, továbbá nem adott semmilyen megbízást ilyen jogvita előkészítésére vagy kezdeményezésére. A sajtóban megjelent minden ezzel ellentétes állítás nem helytálló.
A közleménnyel kapcsolatban Magyar György az
Indexnekazt mondta, hogy ő a megbízását a MAHIR Citypostertől kapta, és azt továbbra is érvényesnek tartja, valamint minden e tárgyú korábbi nyilatkozatát változatlanul fenntartja.Az ügyvéd szerint a cégben ugyan 50-50 százalékban van német és a magyar tulajdonos, de a szindikátusi szerződés szerint a menedzsment a magyar fél kezében van. A MAHIR Cityposter egyik tulajdonosa egy nemzetközi cég, ami azt jelenti, hogy a MAHIR Cityposter számára megnyílhat a jogorvoslat a nemzetközi fórumokon is.
Magyar György példája szerint a helyzetet úgy kell elképzelni, mintha egy társasháza képviselne. A jogi képviseletre a megbízást a társasház adta, innentől vajmi keveset számít, hogy az egyes lakók, akár külföldiek is, mit nyilatkoznak.