Előállítások, rendőri csapások és kitartásra szólító, dühös tömeg – a pénteki tüntetések krónikája

2018. december 15., 09:40

Szerző:

Összefogásra és a tiltakozások folytatására szólították fel a pénteki budapesti kormányellenes tüntetés résztvevőit az ellenéki pártok képviselői a Kossuth téren. Több lap tudósítása szerint 1000-2000 ember volt jelen az este folyamán, a 168 Óra helyszíni tudósításai is több ezres tömegről árulkodtak, ám az MTI beszámolója csupán néhány 100 főről szólt.

Ehhez képest meglehetősen nagy volt a rendőri készültség, sőt, az állami erőszakszervezet ismét keményen lépett fel – noha péntek este legalább már hangosbemondón szólították fel a tömeget távozásra és higgadtságra, mielőtt könnygázt vetettek be. Az agresszíven viselkedő tömegből három férfi a rendőrökre támadt, nekirontottak a sorfalnak, lökdösték azt – közölte a rendőrség honlapján. A férfiakat – akik közül egyikük az arcát maszkkal eltakarta – a rendőrök kiemelték a csoportosulásból és bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították.

Pedig a tüntetés egy ideig rendőri beavatkozás nélkül zajlott. A délután öttől a Kossuth téren tüntetők egy csoportja a Lánchídon át Budára, a Clark Ádám térre, majd onnan a Sándor-palotához vonult. A Sándor-palotától, a Halászbástya érintésével a Bécsi kapuhoz mentek tovább, aztán többen visszatértek a Kossuth téren maradt társaikhoz. A vonulók egy ideig lezárták a Margit hidat, elgyalogoltak az Oktogonig, majd az Andrássyn át a Deák térre. Később a Magyar Rádió épületéhez is elmentek, rövid ideig lezárták a Szabadság hidat, ahonnan aztán az Erzsébet hídra vonultak, majd a Váci utcán át a Vörösmarty térre. Végül az Erzsébet és a Szabadság téren át visszaértek a Kossuth térre.

Fotó: Merész Márton

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nem sokkal este 10 óra előtt a rendőrség honlapján közölte: a Kossuth téren a tüntetők közül többen elkezdték dobálni a rendőröket, ezért a Készenléti Rendőrség védőfelszerelésbe öltözött egységeinek le kellett váltaniuk a Budapesti Rendőr-főkapitányság szolgálati öltözetet viselő rendőreit. A rendőrség részéről „elhangzott az első felszólítás a jogkövető magatartásra” – tették hozzá. Azt is írták: a megelőző két nap demonstrációinak biztosításakor 14 rendőr sérült meg. „Az erőszakos, vandál cselekmények elkövetői között 11 büntetett előéletű volt. A törvényeket a demonstrálóknak is be kell tartaniuk. A rendőrség esküjéhez híven a rendet fenn fogja tartani, a törvénysértő rendbontókat pedig elő fogja állítani”.

Később a rendőrség azt is közölte, hogy könnygázt vetett be a Kossuth téren. A tüntetők ugyanis – akik közül többen maszkkal, gázálarccal takarták el az arcukat – többszöri felszólítás ellenére dobálták a rendőröket.

Az eseményekről élőben tudósított a 168 Óra online, cikkeinket itt olvashatják el. Beszámoltunk arról is: mindeközben fáklyás tiltakozó demonstráció volt Pécsen, amelyen Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő hangsúlyozta: most a beszédek helyett a cselekvés ideje van, hogy „leomoljon a kormány által épített kártyavár”. A demonstrációt – amelyen a tüntetők a többi közt Páva Zsolt fideszes polgármestert kritizáló jelszavakat skandáltak –mindössze néhány rendőr biztosította. Részt vett rajta a független országgyűlési képviselőként politizáló Mellár Tamás is. 

A budapesti tüntetések nyomán újabb és újabb bizonyító videók, hangfelvételek, továbbá erőteljes történetek kerülnek nyilvánosságra arról, amit a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) is feszegetett már: több esetben erősen megkérdőjelezhető a rendőri eljárásmód a demonstrálókkal, esetleges rendbontókkal szemben – a jogvédők szerint a könnygázt szabálytalanul vetették be a tömeg ellen, s más furcsa eseményekről is kaptak panaszokat.

Egy ilyen eset volt látható szombatra virradóan a hvg.hu élő közvetítésében is, melyből a 444.hu vágott ki egy fél perces jelentet. A felvételen látni, ahogy az egyik tüntető lisztet szór a rendőrökre, akik közül hárman is megindultak a férfi felé és pillanatok alatt berángatták a rendőrsorfal mögé.

Eközben a hvg.hu elérte Tamást, akit a rendőrök a Dob utcából vittek el még szerda éjjel, s akiről a hivatalos szervek odáig nem adtak tájékoztatást a szeretteinek, amíg édesanyja eltűnként nem jelentette be – mint azt elsőként a 24.hu megírta. A 27 éves férfi azt mondja, nem követett el semmit, mégis csoportosan elkövetett garázdaság miatt indítottak ellene eljárást, sőt: 42 óra után engedték ki úgy, hogy nem is az őt igazoltatók döntöttek arról, hogy fogdába kerül.

– Az igazoltatás után a rendőrök azt mondták, mehetek haza, majd két rendőr a sorfalon kívülre kísért, szembe állítottak egy ősz hajú, szemüveges civil ruhás férfivel, aki megnézett minden oldalról, majd intett, hogy vihetnek.

Így került a fogdába, majd a börtönbe a szerdai tüntetés után. Csoportos garázdasággal gyanúsítják, a rendőrök szerint gyújtogatott, de Tamás másképpen emlékszik az eseményekre. „A vádirat alapján én is lehetnék, mert ugyanolyan cipő, nadrág, kabát, táska volt rajtam. De nem rongáltam vagy gyújtogattam. A tömeg sűrűjében voltam, láttam a tüzet, elmentem mellette, lefényképeztem, de csak szemlélője voltam az eseményeknek” – állítja a fiatal férfi, aki egyébként is csupán később csatlakozott a tömeghez, nem vett részt a demonstráción az elejétől.Az előállítást megkérdőjelezheti az is, hogy már a rendőrautóban kikapcsoltatták a telefonját, a kapitányságon pedig el is vették azt. A gyanúsításról délután kettőkor értesítették, addig a fogdában ült, majd innen szállították az Aradi utcába.

– 12 órás procedúra volt, mire bekerültem a zárkába: átvittek orvosi vizsgálatra, majd miután a fogdában ágyi poloskát szedhettem össze, elvittek fertőtlenítésre is az ÁNTSZ-hez. Az Aradi utcába hajnal 4-re értünk oda, délután kettőkor kerültem a zárkába. A bilincs végig rajtam volt.

Három óra raboskodás után végül kiengedték, és azt mondták neki, majd írásban értesítik a fejleményekről. Tamás várhatóan panaszt tesz az eljárás miatt.

Arról egyelőre semmiféle hivatalos információ nincs, hogy hány tüntető sérült meg, illetve összesen hány demonstrálóval szemben járt el a rendőrség, hányakat állítottak elő, vagy adott esetben helyeztek előzetes letartóztatásba az éjszaka során. Tegnapig összesen 22 tüntetőt vettek őrizetbe. A szerdai tüntetéssel összefüggésben 35, a csütörtökivel kapcsolatban 16 embert állítottak elő. Közülük a szerdai események után 18 embert vettek őrizetbe (ötöt közülük a Központi Nyomozó Főügyészség), a csütörtöki demonstrációval kapcsolatban négyen vannak őrizetben. Az előállítások indoka között garázdaság, rongálás, lopás, igazolás megtagadása szerepel. 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.