Elfogták a romák elleni támadások gyanúsítottjait
DNS-minta és több más bizonyíték is rendelkezésre áll a romák ellen elkövetett gyilkosságok elkövetésével gyanúsított férfiak előzetes letartóztatására - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány péntek délután rendkívüli sajtótájékoztatón Budapesten, ahol bejelentették a romák ellen elkövetett támadássorozat elkövetésével gyanúsítottak elfogását.
Az altábornagy hangsúlyozta: a rasszista indíték látszik a fő prioritásnak a romák elleni támadásokban.
Az ügyben péntek hajnalban, 2 óra 15 perckor hat embert állították elő a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai egy debreceni szórakozóhelyről, közülük négyet péntek délután 16 órára már őrizetbe vettek. Elszámoltatásuk, a bűncselekmény-sorozatban való szerepük tisztázása, valamint a további őrizetbe vételre tett intézkedések, illetve a szakértői vélemények beszerzése folyamatban van - fűzte hozzá.
Bencze József a Rendőrség Igazgatási Központjában tartott sajtótájékoztatón, ahol megjelent Petőfi Attila, az NNI vezetője is, úgy fogalmazott: a házkutatások során lefoglalt bizonyítékok, és a korábbi támadások során begyűjtött adatok alapján megalapozottan gyanúsíthatóak a bűncselekménnyel. Az altábornagy az MTI kérdésére válaszolva a bizonyítékok között említette a DNS-mintát is.
Bencze József bejelentette, kivel a romák elleni támadások gyanúsítottjait a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomozása alapján fogták el, az ügyben kitűzött 100 millió forintos nyomravezetői díjat visszavonja.
Az országos rendőrfőkapitány úgy fogalmazott: az ügy akkor oldódik meg véglegesen, ha az igazságszolgáltatás is elvégezte a munkáját, ezért a nyomozás részleteiről, a bizonyítási eljárásra való hivatkozással nem kívánt válaszolni. Mint fogalmazott, minden olyan találgatás, „felkent, vagy kevésbé felkent” szakértői vélemények csak hátráltatják a nyomozást, nem viszik előre az ügyet, de amint a nyomozás érdekei már nem sérülnek, minden információt a nyilvánosság elé fognak tárni.
Az altábornagy megköszönte az emberek bizalmát, segítségét és megértését, amit a nyomozás során tanúsítottak. Közölte azt is, hogy Sólyom László köztársasági elnök, Bajnai Gordon miniszterelnök és Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter pénteken telefonon személyesen mondott köszönetet a gyanúsítottak elfogásáért.
A Nemzeti Nyomozó Iroda időközben 120 főre bővített külön egysége kilenc, romák sérelmére elkövetett bűncselekményben folytatott nyomozást. A felderítés sikere érdekében az eddigi legmagasabb, 100 millió forintos nyomravezetői díjat tűzte ki a rendőrség, emellett a vádalku, a tanúvédelmi program lehetőségét is felajánlotta annak, aki érdemi információval segíti a nyomozást.