Egyiptomi újjászületés
A cím első látásra merésznek látszik, hatásvadásznak szinte, de akinek olyan szerencséje van, mint nekünk, hogy a kiállítás magyar kurátora, Liptay Éva kalauzolja végig a tárgyak között, az hamar belátja, a választás jogos (Reneszánsz a fáraók Egyiptomában).
Hiszen a háromezer esztendős ismert egyiptomi történelemben – mint megtudtuk a séta során – hullámvölgyek és hullámhegyek követték egymást, és a megújuló aranykorokban a dinasztiák és a dinasztikus művészek mindig újra és újra visszanyúltak az „igazi” aranykornak tekintett óbirodalmi hagyományokhoz – mintegy újraalkotva, újraszülve annak eredményeit. Ráadásul igen tudatosan tették ezt, átélve, amit az európai reneszánsz művészei és uralkodói átéltek az ókori „aranykor” újjáalakításakor.
Harminchárom éve nem volt új kiállítás egyiptomi tárgyban a Szépművészeti Múzeumban, tudtuk meg Baán László főigazgatótól – aki, mint mondani szokás, személyes jelenlétével emelte az összejövetel fényét –, pedig a vonatkozó állandó kiállítás e nemben a legnépszerűbb: éppen ideje volt tehát. Ez az elegánsan installált tárlat mintegy másfél száz tárgyat mutat be alaposan, köztük olyan unikumokat, mint a palermói kő, amelyet eddig csak a nevezett város múzeumában láthattak az érdeklődők, vagy II. Ramszesz térdelő szobra, amelyet meg csak a British Múzeumban – de van múmia is meg díszes koporsó, vannak olyan tárgyak, amelyek inkább a nagyközönség, s olyanok, amelyek inkább a szakmabeliek figyelmét keltik fel.
S persze van gyönyörű katalógus is, amely komoly tudományos összefoglalás is egyben.
S van mindenekelőtt ez a Szépművészeti Múzeum, amely – akárcsak a fáraók Egyiptoma – igazi reneszánszát éli.
