Egy bankvezér fogadásai

Tizenkét éve az MKB Bank – korábbi nevén: Magyar Külkereskedelmi Bank – elnök-vezérigazgatója. 1997-ben lett először a Magyar Bankszövetség elnöke. Azóta többször újraválasztották, legutóbb – másfél év „szünet” után – néhány héttel ezelőtt. De most nem pénzügyi mutatókról vagy a válság hatásairól kérdeztük, hanem saját magáról. HERSKOVITS ESZTER interjúja.

2009. november 27., 09:40

u Tudtommal eredetileg sport-fotóriporternek készült. Családi indíttatásból kezdett mégis a bankszakmára „fókuszálni”?

– Felnőttkori pályaválasztásainknak többnyire nincs köze a gyerekkori ideákhoz. A legtöbb kisfiú királyfi szeretne lenni... Én a mai napig szeretek fotózni. De amikor érettségi után – véletlenül, egy álláshirdetésnek köszönhetően – az OTP-hez kerültem, rájöttem, érdekel a bankszakma. Azután jelentkeztem a Pénzügyi és Számviteli Főiskolára. Családomnak ebbe kevés beleszólása volt. Elvált szülők gyermekeként már tizenhat évesen önellátó voltam, magamra kerestem.

u Mit csinálhatott akkoriban egy kamasz?

– Iskola előtt, reggelenként rakodást vállaltam a vásárcsarnokban, dolgoztam a jéggyárban, újságot és VIT-sorsjegyet is árusítottam. De ki emlékszik már a világifjúsági találkozókra? Amikor pedig autóm lett, virágot szállítottam.

u Aztán 1981-ben a Pénzügyminisztériumba került. Huszonhét esztendősen komoly előrelépést jelenthetett az államigazgatás. Talán ez is a véletlenen múlott?

– Igen. Sorkatonaságom idején ismertem meg a minisztérium egyik osztályvezetőjét, akit tartalékos szolgálatra hívtak be. Összebarátkoztunk. Még a laktanyában kaptam tőle az állásajánlatot, és a leszerelés után azonnal munkába is álltam. Ám hamar kiderült: nem nekem való az államigazgatás.
A bürokratikus gépezetben csupán apró csavar lehettem.

u Csak manapság lehetnek huszonévesek mindjárt miniszterek...

– Értem az iróniát, csakhogy én nem pozícióra vágytam. Igazából az volt a bajom, hogy semmilyen döntésben nem vehettem részt. Miközben már akkor is szerettem dönteni. Ma is gyorsan határozok, ami fontos képesség a szakmánkban. Bár mostanában megesik, hogy bizonyos döntésekre alszom egyet, s gond nélkül belátom, ha valamiben tévedek.

u Nyilatkozta: a vezetői képesség már a homokozóban kiderül azáltal, hogy melyik gyerek mondja meg, milyen legyen a vár. Ön pedig már a játszótéren is „igazgatott”.

– Valóban: a jó vezető már gyerekkorától meghatározó szerepet tölt be egy csapatban. De empátia is szükséges. Tudni kell, kit hogyan lehet motiválni – legyen szó munkatársról vagy épp üzleti partnerről. Vagyis: nem véletlen, kivel fociznak szívesen a többiek. A jó kapitány mindig jó csapatjátékos is.

u Két év után, ’83-ban hagyta ott a PM-et, s „átigazolt” a Magyar Külkereskedelmi Bankhoz. Előbb főkönyvelő volt, aztán ügyvezető igazgató, vezérigazgató-helyettes, majd vezérigazgató. Tizenkét éve elnök-vezérigazgató az MKB-nál. Végigjárta a ranglétrát. De vajon már a belépésekor a csúcsra akart jutni?

– Erre már nem lehet azt mondani: mindez a véletlenen múlt. Noha a „szakmai szerencse” itt sem hiányzott. Az akkori Külkerbank vezetőségével a minisztériumi munkám során kerültem kapcsolatba: részben hozzám tartozott a bankok felügyelete. Idővel a bank egyik alapítója, főkönyvelője „átcsábított”, és két évig voltam a helyettese. Miután nyugdíjba ment, átvettem a helyét. Onnan lépegettem előre. Sosem a csúcsot lestem, a munkámra figyeltem. Reggel negyed nyolckor már bent voltam, este tíz-tizenegynél előbb nem jöttem el. Dolgoztam szombaton és vasárnap is. Így – ismét focihasonlattal – helyzetbe hoztam magam: elég hamar a szűkebb vezetés látókörébe kerültem. Adtak a véleményemre. Az 1994-es privatizáció során pedig a német tulajdonos kinevezett vezérigazgatónak.

Visszatérve a rendszerváltás előtti időkre: sosem titkolta, hogy KISZ-titkár volt, és párttag is. Ez a politikai hátszél mennyire lendített a szakmai karrierjén?

– Semennyire. Noha a KISZ valóban fontos szerepet játszott az életemben, de nem politikailag. Aktív emberként képtelen vagyok huzamosabb ideig tétlen maradni. S ez nemcsak a munkára igaz. Például a tengerparti napozás is csak egy-két órán át köt le, aztán elindulok a parton, beszállok egy csapatba focizni, vagy vitorlázáshoz keresek társakat. Közösségben érzem jól magam. Régebben a KISZ jelentette ezt számomra. Akkor is összejöveteleket, beszélgetéseket szerveztem, társaságokat hoztam össze zsíros kenyér mellett. Amikor pedig az MSZMP ’89-ben megszűnt, vele együtt a tagságom is.

Nem is akart belépni valamelyik új pártba?

– Meg sem fordult a fejemben. Igaz, bankvezetőként óhatatlanul napi szinten kell kapcsolatot tartani politikusokkal és a mindenkori kormánnyal. De én nem vagyok politikus alkat. Viszont közéleti embernek tartom magam. A kettő közötti különbséget a függetlenség jelenti.

u Ma bankvezér, golfozik, teniszezik, vitorlázik. És persze fogadásokra, üzleti vacsorákra jár. Felteszem, azonosulnia kellett a pénzvilág társasági szokásaival, megtanulnia a protokollszabályokat a „zsíros kenyeres” KISZ-idők után.

– Jól gondolja. Emlékszem, első európai útjainkra a feleségemmel konzerveket vittünk magunkkal, és kempingekben laktunk. Életem első „nemzetközi fogadása” is ilyen nyaraláson esett meg: hordozható gáztűzhelyen konzervlöncshúst rántottunk. Olyan illata volt, hogy a szomszédos holland kempingezők bekéredzkedtek hozzánk vacsorára. Elsőrangú barter volt, ők ugyanis finom francia bort hoztak. Aztán később, legelső szakmai utamon az üzleti partnerek egy elegáns londoni étterembe vittek. Zavarba ejtett, mennyi evőeszköz van a tányér mellett. Kicsit „puskáztam”, miként viselkedik a külföldi kolléga, úgyhogy feltűnésmentesen megúsztam a dolgot. Az üzleti protokoll elsajátítása hosszú tanulási folyamat, és persze a pozíció kötelez. De például kikapcsolódási formát sosem a posztomhoz választok.

u Pedig – állítólag – egy időben vadászott is, főként barátjával, Csányi Sándor OTP-vezérrel. Ki szerzett több trófeát?

– Csányi Sándorral majdnem harmincéves a barátságunk, annak idején egy osztályon dolgoztunk a PM-ben. Mindenben számíthatunk egymásra. De tény: két férfi között nincs versengés nélküli kapcsolat. Mindketten szeretünk nyerni – még az ultiban vagy a teniszben is. Ami a vadászatot illeti: abbahagytam, mert túlságosan időigényes, másrészt nem vihettem magammal a feleségemet. Így inkább olyan hobbit választottam, ami neki is tetszik. Ez lett a golf. Már a nyaralások helyszíneit is a golfpályák szerint határozzuk meg. Bárhova utazunk, reggel golfozással indítjuk a napot. Nem is beszélve arról: a golfklubban remek társaság alakult ki.

u Vélhetően „hasznos” is. Arra értem:
a nagy döntések – mondják – sosem irodafalak közt születnek.

– Kétségtelen: vacsorákon, fogadásokon vagy akár a tenisz- és golfpályán is lehet szakmailag fontos kapcsolatokat ápolni. Akár egy pihenésnek induló hosszú hétvégébe is belefér, hogy a vacsora mellett üzleti témák is terítékre kerülnek. De a hobbi nem erről szól. Ha engem valaki golfozás közben – tegyük föl – hitelkérelemmel zavar, és emiatt nem tudok a labdára koncentrálni, hát akkor annak a hitelnek annyi. Félretéve a tréfát: a feszített munkatempó miatt a hétvégéimet igyekszem kikapcsolódással tölteni. És bár nem vetem meg az ínyencségeket sem, legszívesebben még mindig zsíros kenyeret eszem otthon, a konyhában. Esetleg disznósajtot vagy házi kolbászt mustárral.