Egy 17 éves fiú a zárkában halálra verte szintén 17 éves társát
Tavaly februárban került egy zárkába két 17 éves fiú a szirmabesenyői fiatalkorúak börtönében. A vádlott azonnal rászállt a nála gyengébb fiúra, este pedig verekedést kezdeményezett vele – áll az ügyészség honlapján.

A sértett fiú először nem akart verekedni, végül mégis belement. Két zárkaellenőrzés között a vádlott többször fejen ütötte zárkatársát, majd miután a gyengébb fél földre került, a vádlott többször fejbe rúgta a földön fekvő sérültet. A bántalmazás miatt a fiú többször is elvesztette az eszméletét, ilyenkor a vádlott vízzel fellocsolta, majd folytatta a bántalmazást.
A verekedés után a sérült fiú lefeküdt aludni, reggelre kómába esett. Kórházba szállították, de a koponya és agysérülés következtében két hónappal később meghalt.
A vádlottat azóta rablások miatt jogerősen hét év börtönre ítélte a bíróság. Emiatt az eset miatt a B.A.Z. Megyei Főügyészség halált okozó testi sértés bűntette miatt börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.