Ebben a szomszédos országban az oltottaknak is karanténba kell vonulniuk omikronfertőzés gyanúja esetén

Az érintetteknek a karanténba vonulás első és utolsó napján is PCR-tesztet kell végeztetniük.

2021. december 7., 20:20

Szerző:

A beoltottaknak és a koronavírus-fertőzésből felgyógyultaknak is kötelezően 14 nap karanténba kell vonulniuk Horvátországban, ha fennáll a gyanúja annak, hogy olyan személlyel érintkeztek, aki megfertőződött vagy megfertőződhetett a koronavírus új, először Afrika déli részén azonosított omikron változatával – közölte kedden a horvát közegészségügyi intézet (HZJZ).

Az érintetteknek a karanténba vonulás első és utolsó napján is PCR-tesztet kell végeztetniük

– tették hozzá.

Kiemelték: amennyiben a koronavírus-fertőzöttről kiderül, hogy mégsem az omikron variánssal fertőződött meg, az oltott és a felgyógyult kontaktszemélyek számára megszüntetik a karanténkötelezettséget. Azok pedig, akik nem kaptak oltást, és nem estek át korábban a fertőzésen, a hatályos törvények szerint tíz napig karanténban maradnak.

A HZJZ még hétfőn közölte, hogy Horvátországban is megjelent az új vírustörzs. Két horvát állampolgárnál azonosították az új variánst, mindketten részt vettek egy üzleti találkozón, amelyen külföldi állampolgárok is voltak. Késő este egy újabb közleményt is kiadtak, amelyben egy harmadik omikronfertőzöttről is tájékoztattak. Ő egyike annak a 16 személynek, akiket azért teszteltek, mert érintkeztek a fertőzöttekkel.

A valamivel több mint négymilliós Horvátországban az elmúlt 24 órában 3858 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, és a vírus okozta Covid-19 betegségben 60-an haltak meg. Kórházban 2436 beteget ápolnak, közülük 319-en vannak lélegeztetőgépen. Az országban eddig 2 210 635-en kaptak védőoltást, közülük 1 989 027-en már a második adagot is felvették.

A szomszédos Szlovéniában hétfőre 1950 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és a fertőzés következtében 17 beteg halt meg. Kórházban 1005 beteget ápolnak, közülük 266-an vannak intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 235 290-en kaptak védőoltást, közülük 1 159 685-en már a második adagot is beadatták.

Szlovéniában második hete csökken a fertőzöttek száma, de a szakemberek szerint még nem stabilizálódott a járványhelyzet.

(Kiemelt kép: Koronavírus-gyorsvizsgálatot végző utcai állomás Zágrábban 2020. november 23-án, miután a horvát főváros hatóságai a lakosság tömeges és ingyenes tesztelése mellett döntöttek. Fotó: Antonio Bat / MTI/EPA)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.