"Ebben a házban egy igaz politikus van, aki még soha nem hazudott"

A kommunizmus áldozataira emlékezett a ciklus utolsó ülésnapjának elején a Tisztelt Ház. Katona Béla elnök, aki sok más rendszerváltó politikussal együtt búcsúzik a parlamenttől, arról beszél, hogy szembe kell szállni minden eszmével, ami szabadságot, emberéletet áldoz fel egy ideológia oltárán. Katona szerint azonban az emlékezés nem a sebek feltépését jelenti, hanem a jövőbe mutató tanulságok levonását. Az Országgyűlés elfogadta a holokauszttagadás büntethetőségéről szóló jogszabályt.

2010. február 22., 06:32

Ezen a délutánon egyébként sokan köszönnek el az Országgyűléstől. A frakciók délelőtt utoljára a most még létező összetételben utoljára jöttek össze, a szocialistákról a főlépcsőn a plenáris ülés előtt csoportkép készült és ez az a nap, amikor, legalábbis a folyosón mindenki a szokottnál barátságosabb - számolt be a

Népszava .

Köszönöm az együttműködést, jó volt veletek, további szép éveket kívánok - búcsúzott a T. Háztól délután 3 óra tájban Katona Béla. A parlament elnöke az interpellációkat megszakítva értékelte a parlamenti ciklus munkáját, de csak röviden. Azt mondta, erre Szili Katalin alkalmasabb lenne, hiszen a ciklus nagy részében ő volt a házelnök. Katona szerint az elmúlt négy év volt az elmúlt húsz év legmozgalmasabb parlamenti ciklusa. Hiányolta az összefogást, illetve konstruktív kampányt kívánt, illetve bejelentette, hogy búcsúzik, mert húsz év után visszavonul.

Korábban, még napirend előtt Pető Iván szabad demokrata képviselő köszönt el több társa nevében az Országgyűléstől. A politikus arról beszélt hogy a demokrácia jó, hogy az SZDSZ olykor tudatosan képviselt népszerűtlen álláspontokat, kötött kompromisszumokat, néha rosszakat, de szégyenkezésre nincs okuk, hiszen mindig a köztársaság érdekeit védték. Rossz szájíze csak azért van, mert egykori ideáikhoz képest máshogy alakult az ország sorsa.

Bár az SZDSZ támogatta, hogy az interpellációk előtt szavazzanak az ORTT elnökéről, az eredeti tervekkel ellentétben erre ma mégsem kerül sor. A házbizottság hétfői rendkívüli ülésén a szocialisták kérték ezt, arra hivatkozva, nem állt rendelkezésre elég idő arra, hogy megfontolt döntést lehessen hozni az államfő és a miniszterelnök közös jelöltjéről. Az MSZP javaslatával egyetértett a Fidesz-frakció is. Sólyom László és Bajnai Gordon múlt csütörtökön a 33 éves Polyák Gábort, a Pécsi Tudományegyetem Informatikai Kommunikációs és Jogi Tanszékének adjunktusát, Majtényi László előző ORTT-elnök volt tanácsadóját jelölte a médiahatóság élére.

Búcsúzott a miniszterelnök is

Magyarország a világgazdasági válság alatt állva maradt; a kormány kezelte a válságot, megvédte a polgárokat, utat nyitott a fellendüléshez - mondta Bajnai Gordon, aki hétfői, az Országgyűlés utolsó ülésnapján elmondott napirend előtti beszédében kiemelte: nyugodt szívvel, tiszta lelkiismerettel mondhatta ki ezt a mondatot a kormányzás 10 hónapja után. A miniszterelnök aláhúzta: most nincs helye a felelőtlenségnek és nem lehet feladni a józan ész politikáját. Ezért arra lesz szükség, hogy az ország vezetői felkészítsék Magyarországot a következő évtized mostohább körülményeire.

Bajnai utalt rá: "ha a választások után is marad elég bölcsesség és kitartás", akkor 2014 január elsején bevezethető az euró Magyarországon. Ez lenne egyébként a három nemzeti cél egyike, a másik kettő: a foglalkoztatás bővítése, illetve a gyors gazdasági növekedés beindítása.

A szélsőjobbal szembeni fellépésről a miniszterelnök elmondta: az MSZP-nek és a Fidesznek össze kell fognia, hogy legyőzze a szélsőjobb veszélyt.

Saját kormányzásáról Bajnai azt mondta: nem kívánt megváltóként feltűnni vagy korszakot csinálni, csupán "szakszerűen, a lehető legkevésbé megosztó módon, tisztességgel, határozott, de visszafogott hanggal, eredményesen" igyekezett dolgozni, és annyit végezni a rengeteg feladatból, amennyit egy év alatt csak lehet, és mindig a nehezét venni előre."

A Fidesz frakcióvezetője a miniszterelnök felszólalására reagálva elmondta: Bajnai Gordon parlamenti beszédében levetette magáról a felelősséget. Navracsics Tibor azt kérdezte a kormányfőtől, ha ha "annyira kínozzák" azok a problémák, amelyeket beszédében felsorolt, akkor miért nem folytatja közéleti pályáját.

Kóka: sikeres volt ez a 10 hónap

Az SZDSZ frakcióvezetője a hétfői napirend előtti felszólalása során emlékeztetett arra, hogy a liberális képviselőcsoport a megválasztása előtt szerződést kötött Bajnai Gordonnal. Azt mondta, akkor arra szerződtek, hogy igyekeznek jobb állapotban átadni az országot a következő országgyűlésnek és a következő kormánynak, mint amilyen állapotban az tavaly tavasszal volt.

Véleménye szerint ez a 10 hónapos munka sikeres volt, mert a sikert visszaigazolják a piacok értékelései, a forint vásárlóerejének megmaradása, és az, hogy Magyarország azon országok közé tartozik, amelyeknek nagyobb esélyük van a gazdasági növekedésre, mint a válságot megelőzően.

A társadalmi válság kezelése kapcsán viszont azt mondta, úgy gondolták sikerrel veszik majd fel a harcot a neonáci gondolatok terjedése illetve a "mindent elárasztó állami és önkormányzati korrupció ellen". A politikus szerint azonban ezeket a területeket tekintve nem volt teljes a siker, mivel a demokrácia és a piacgazdaság erői "nem állnak jobban", mint korábban.

Mesterházy: történelmi lehetőség előtt állunk

Nem lehet kidobni a kukába az elmúlt nyolc évet, és az ország közös sikere, ahogy a gazdasági válságot kezelni tudták az elmúlt tíz hónapban - mondta Mesterházy Attila a miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalására reagálva. Úgy fogalmazott: bár sokan most nem ismerik el ezt a teljesítményt, a történelem a miniszterelnököt és a szocialista pártot fogják igazolni. Történelmi lehetőség előtt állunk és korszakhatárhoz érkeztünk - mondta, hozzátéve: Navracsics Tibor egyetlen pozitívumot sem említett az elmúlt nyolc évből. "Azt is tudom, hogy ebben a házban egy igaz politikus van, aki még soha nem hazudott. Ez Orbán Viktor, aki még soha életében nem hazudott, akkor sem, amikor hétszázalékos gazdasági növekedést ígért ennek az országnak, amikor négyszáz százalékos béremelést az orvosoknak" - tette hozzá.

Elégedetlen az MDF és a KDNP is

Dávid Ibolya a kormány az elmúlt két ciklusban munkahelyteremtő politika helyett osztogató politikát folytatott. A pártelnök szerint a nyolcévnyi egy helyben toporgás a szélsőségek erősödéséhez, a korrupció burjánzásához, és alacsonyabb foglalkoztatáshoz vezetett.

Ma "rendetlenség és kupleráj" van az országban a KDNP frakcióvezető-helyettese szerint. Hargitai János a kormányfő felszólalására reagálva közölte: az elmúlt időszak hibás kormányzati politikájával a kabinet minden választópolgár életéből elvett egy évtizedet. Ez az ország katarzisra vár - tette hozzá a politikus.

Büntethető lesz a holokauszttagadás

A szocialisták igennel szavaztak a feles többséget igénylő javaslatra, míg a fideszesek tartózkodtak. A módosítást, amely egyetlen sorral egészíti ki a Btk-t még Mesterházy Attila nyújtotta be január végén. A most elfogadott jogszabály szerint: "Aki nagy nyilvánosság előtt a holokauszt áldozatának méltóságát azáltal sérti, hogy a holokauszt tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő". A jogszabállyal szemben a Fidesz korábban alkotmányos aggályokat fogalmazott meg - ezért nem támogatta azt -, s több hasonló törvényjavaslat is elbukott már az Alkotmánybíróságon.

A törvényhez a fideszes Répássy Róbert módosító javaslatot is benyújtott, amely szerint a kommunista rendszerek bűneinek tagadását is tiltanák. A szocialisták a módosítást - amely esetében a Fidesz javasolta a név szerinti szavazást - nem támogatták, így az elbukott. Támogatta ugyanakkor a módosítást Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és Kóka János a liberálisok frakcióvezetője is. A módosításról szóló szavazást követően Nyakó István, a szocialisták szóvivője kijelentette: a választókat nem lehet becsapni olyan olcsó trükkel, mint amivel a Fidesz élt.

A törvény ellen csak Gulyás József volt liberális, jelenleg független képviselő szavazott. Azért, mert szerinte az elfogadott jogszabály nem volt szerencsésen megfogalmazva. Jelezte, ha tiltják is a most elfogadott módon a holokauszttagadást, a radikálisok találnak más, talán még veszélyesebb módokat arra, hogy nézeteiket terjesszék. A jogszabályt - vélte Gulyás - valószínűleg az Alkotmánybíróság sem engedi majd át, ha oda kerül. Erre Gulyás szerint van is esély.

A szavazáson megjelent a Mazsihisz elnöke, Feldmajer Péter, s több holokauszt-túlélő is.

A szocialisták által kezdeményezett név szerint zárószavazáson az - MTI számításai szerint - 197 igen, egy nem és 144 tartózkodás mellett fogadták el az indítványt.