Durván egymásnak estek az ellenzéki pártok Budapesten, Karácsony szerint dolgozni sem tudnak

Karácsony Gergely szerint akkora a konfliktus a DK és a Momentum között, hogy az már a mindennapi munkát is akadályozza. 

2022. május 25., 09:57

Szerző:

Határozatképtelenség miatt elmarad a Fővárosi Közgyűlés szerdára tervezett ülése, írja a hvg.hu. Karácsony Gergely főpolgármester a határozatképtelenség megállapítása után a sajtó munkatársaival közölte, hogy a Demokratikus Koalíció, illetve a Momentum vezetése közti konfliktusok miatt nem tudták megrendezni az ülést.

„Mi eddig azt gondolom, hogy elég jól helyt álltunk, megtettünk mindent azért, hogy a várost fejlesszük, és megtettünk mindent annak érdekében, hogy a programunkat végrehajtsuk. Azt gondolom, hogy ez a jövőben is így lesz”

– mondta Karácsony Gergely a sajtótájékoztatón. A főpolgármester azt reméli, hogy a konfliktusok minél hamarabb rendeződnek. Hozzátette:

„Úgy tűnik, hogy a koalíciót alkotó pártok vezetői között van olyan konfliktus, ami miatt nem tudunk döntéseket hozni, nem szeretném ezt a konfliktust mélyíteni azzal, hogy ezt érdemben kommentálom”.

 

A főpolgármester elnézést kért a Budapest polgáraitól. "Valójában nem a Fővárosi Önkormányzat munkájával kapcsolatos konfliktus van, de sajnos mi isszuk meg a levét,  amivel kapcsolatosan sejthetik az én véleményemet, nem fogom ezt elmondani, viszont az elkövetkező hónapok időközi választásai miatt olyan konfliktus van a Momentum és a DK között, hogy ma nem tudunk dolgozni" - mondta Karácsony.

(Kiemelt kép: Fekete-Győr András, Jakab Péter, Márki-Zay Péter, Karácsony Gergely és Dobrev Klára az Egységben a szabad Magyarországért! címmel tartott közös ellenzéki megemlékezésen, az Andrássy út–Dózsa György út sarkán. Budapest, 2021. október 23. Fotó: Adrián Zoltán/168.hu)