A Karácsony Gergely által kialkudott plusz 50 milliárd forintos kormányzati támogatás nagy részét elvihetik az építőipari áremelések

2020. január 3., 16:15

Szerző:

Hiába sikerült 50 milliárd forintnyi pluszforrást szereznie Budapestnek az Orbán-kormánytól a járóbeteg-ellátás fejlesztésére, ezt elviheti a már korábban elindított fejlesztések árának emelkedése. Szinte minden tételnél 30-40 százalékos drágulás várható – tudta meg a Népszava.

Öt év alatt 50 milliárd forintot kapnak a fővárosi kerületek a járóbeteg-ellátás fejlesztésére a kormánytól annak az alkufolyamatnak a részeként, amelyben Budapest hozzájárult a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezéséhez.

Az Egészséges Budapest Program (EBP) keretein belül 2021-ig mintegy 55 milliárd forintot költene a kormány a saját tervei szerint a fővárosi és a Pest megyei járóbeteg-ellátó helyek fejlesztésére. A plusz 50 milliárd felhasználásáról még nem tudni konkrétumokat.

Az Orbán- kormány eredeti tervei szerint a fővárosban és Pest megyében 32 járóbeteg-szakrendelő újul meg 2021-ig, ennek a tervezett költsége jelenleg 55,5 milliárd forint. Ugyanakkor a Népszavának Gilly Gyula egészségpolitikai szakértő elmondta, a régebben megtervezett projektek építési költségei a tervezettnél biztosan magasabbak lesznek majd. Példaként a hegyvidéki szakrendelőt említette, amelyről 2016-ban készült az előterjesztés, az akkori adatok szerint 9,3 milliárd forintra lett volna szükség az építkezéshez. Idén nyáron azonban a kórházfenntartó újraszámolta a költségeket, és az összeg 11 milliárd forintra nőtt, amelyben még nincs benne a műszerek és a szükséges egyéb felszerelések ára, utóbbiakhoz további 3-4 milliárdra van szükség.

Hasonló költségnövekedés várható a második kerületi Frankel Leó úton zöldmezős beruházásként épülő több emeletes integrált szakrendelőnél is.

– Összességében legalább tucatnyi szakrendelő fejlesztés drágulhat az építési költségek legalább 30 százalékos növekedése miatt. Ez pedig elviheti a főváros által kért többlet, vagyis az 50 milliárd forint jelentős részét

– mondta Gilly Gyula.

A lap úgy tudja, hogy a főváros azzal számol, hogy elsősorban eszközökre és a szakemberekre költené a megmaradó többletpénzt.


Fotó: 168 Óra archív

 

Tegnap 16:36

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Tegnap 16:20

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Tegnap 15:55

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.