Döbbenet! Leszállították a magyar utasokat a szerb határon!

A Szabadkáról 11.30-kor induló, s Szegedre tartó vonat csak a határig jött, s onnan visszafordult - írja a delmagyar.hu.

2009. szeptember 27., 11:23

Az ellenőrzés során kiderült, a szerb kalauznak nincs útlevele . Az egyik utas elmondása szerint a magyar határőrök és vasutasok azon tanakodtak, mi is legyen. Háromnegyed óra múlva közölték a mindössze négy utassal: szálljanak le, mert a vonat nem megy tovább, visszafordul Szerbiába.

– Kollégáim igazoltatták a Szabadkáról Szegedre tartó vonaton tartózkodó valamennyi személyt, így a személyzetet is. A szerb kalauznak nemhogy érvényes útlevele és schengeni vízuma nem volt, de semmiféle igazoló papírt sem hozott magával - tudta meg a delmagyar.hu Szenti Szabolcstól, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől.

A vonat és rajta az utasok természetesen folytathatták volna útjukat a csongrádi megyeszékhelyig, mert a jegykezelőn kívül mindenkinek rendben voltak a papírjai. Hogy a vonat mégis visszafordult, az egyedül a szerb mozdonyvezető döntése volt. Ő ugyanis úgy határozott: leszállított kollégája nélkül ő sem megy tovább. Mivel az utasok nem akartak visszamenni Szabadkára, így maradt nekik a séta.