Dizájnsirató

VADAS JÓZSEF írása

A Terminál – jogelődjei révén – több évtizedes múltra tekinthet vissza. A nagyipari tervezőművészet felkarolására a londoni Design Council nyomán életre hívott Iparművészeti Tanács még a Rákosi-érában, de már Nagy Imre miniszterelnöksége idején kezdte meg működését. Sok fontos és nevezetes kezdeményezés – számos rangos kiállítás, háttértanulmány, ipari termék – kapcsolható tevékenységéhez. És olyan, nosztalgiatárgyként is kedvelt dizájndarabok, mint például Burián Judit Erika kagylófotelja, amelyet 1958-tól sok százezer példányban gyártottak, vagy a Tünde tranzisztoros zsebrádió Burodics Imre tervezésében.

A szocializmus Magyarországán a dizájn kibontakozásához – tényleges gazdasági versenyhelyzet és folyamatos műszaki-technológiai innováció híján – nem voltak éppen ideálisak a feltételek. Hiába produkált – rácáfolva a körülményekre – a hazai tárgytervezés néhány nemzetközileg sikeres munkát. Ilyen volt Horváth László fehér porcelán étkészlete, a kis példányszámban gyártott Saturnus, amelyhez annak idején csak egy jól értesült értelmiségi kör jutott hozzá. Hasonló „bezzeg példa” Finta László munkája, az Ikarus 200-as autóbuszcsalád, amely szintén a kádári konszolidáció legígéretesebb korszakának, az új gazdasági mechanizmusnak köszönheti létét. A KGST nem pótolta a nemzetközi piac műszakilag és formatervezésben egyaránt folyamatos és erőteljes ösztönző hatását. Az iparral állandó szélmalomharcot vívó Iparművészeti Tanács, majd az 1975-ben az örökébe lépő Ipari Formatervezési Tájékoztató Központ (ez akkor már Design Centernek hívta magát) kénytelen volt beérni a kivételes darabok népszerűsítésével.

A szakma elméleti-gyakorlati művelőinek körében ezért is fűződött nagy várakozás a rendszerváltáshoz. Csakhogy a magyar ipar (főleg a korábbi nagyvállalatok) leépülésével, az import radikális megkönnyítésével a hazai formatervezés szinte megszűnt létezni.

A Pohárnok Mihály vezette Design Center, amely korábban a belvárosi Gerlóczy utcában egymás után rendezte bemutatóit, lakásokba szorult igényes könyvtárával és fontos dokumentációjával. Utóbb a nevétől is meg kellett válnia. Majd három évtized után, 1994-ben megszűnt a szakma egyetlen folyóirata. Az Iparművészeti Főiskola pedig feladta a korábbi rektor, Gergely István dizájnorientált képzési rendszerét, s ismét a hagyományos kézművesképzésre helyezte a hangsúlyt.

Ez a visszakozás korántsem az adott kormányzó párt vagy pártok kultúrafelfogásával magyarázható. Még kevésbé múlott dizájnstratégiájukon, olyan ugyanis nem volt. A gazdasági folyamatok miatt szorult háttérbe a formatervezés; a politika, ha olykor érezhetően személyes motivációból is, már csak rájátszott erre a lanyhulásra. Ezt kell mondanunk a koalíciós időszakról is. Bendzsel Miklós, aki még az első Orbán-kormány idején került a Magyar Szabadalmi Hivatal élére, lehelt életet a Design Terminálba, amikor 2003-ban a saját intézetéhez csatolta. Ám hiába jelentette be Medgyessy Péter miniszterelnök, hogy az Erzsébet téri, üresen álló buszpályaudvar épületét helyreállítják, és az lesz a magyar dizájn központja. Az elképesztő tervezési ügyetlenségek, felelőtlenségek miatt a szocialista–szabad demokrata kormányzás idején nem fejeződött be az építkezés.

Végül 2011 nyarán nyílt meg az akkorra már a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó Design Terminál. Ügyvezetőként Englert Róbert, kreatív igazgatóként Ács Zoltán került a szervezet élére. Korábban semmi közük nem volt a szakmához. Előbbi a Bakony-Balaton Média Kft.-től, utóbbi figyelős újságírómúlttal igazolt a terminálhoz. Mint akkoriban nyilatkozták, elsősorban menedzserként kívánták vezetni az intézményt. Elképzeléseiket nem volt mód szembesíteni a megvalósítással. Alig egy évvel később Böszörményi Nagy Gergely személyében a felügyelő minisztérium osztályvezető-helyettesét nevezték ki főigazgatóként egyszemélyi vezetőnek.

Az új főnök előélete sem a dizájn körül zajlott: nemzetközi tudományokból szerzett diplomát a Kodolányi János Főiskolán, majd amerikai tanulmányutakat követően a Nézőpont Intézet elemzője volt. Kampányszakértőként – mint ő maga fogalmazott – a politika (konkrétan a Fidesz) világából érkezett. Ennek is része lehetett abban: a Design Terminál 2013-ban kiemelt kormányzati háttérintézmény lett. Majd Design Terminál Nemzeti Kreatívipari Központra keresztelték. Nyilvánvalóan annak a 2013 végén kifejtett koncepciónak a jegyében, amelynek értelmében a szervezetet „a gazdasági és nem a kulturális intézményrendszerbe pozicionáljuk”.

Azt nem tudom megmondani, s valószínűleg a politikai háttéralkuk jó ismerői sem tudhatják bizonyosan: a Terminál esetleges megszüntetésében vagy minisztériumi osztállyá degradálásában mennyi része van annak, hogy vezetője, Böszörményi Nagy Gergely a mérsékelt konzervatív tábor tagja, egészen pontosan Navracsics Tibor embere. Az elmúlt két év teljesítménye alapján azt viszont biztosan állíthatom: bár a Design Terminál programja inkább sziporkázó, számra igencsak tekintélyes, a magyar formatervezés ügyét alig befolyásoló két-három napos eseményekre, pályázatok nyilvános szakmai értékelésére szorítkozik. A kezdeti, nem egészen húszfős létszám mára negyven fölé emelkedett; még sincs köztük komoly publikációs hátterű szakember. A hazai szakirodalom hatása alig érzékelhető a tevékenységükben, holott a Terminál az állami költségvetésből csaknem egymilliárdos büdzsében részesül. Hasonló összegből gazdálkodik a száztíz fős Iparművészeti Múzeum, amely egyébként hivatalból szintén foglalkozik a dizájnnal, s kiállításai, konferenciái között számos, nemzetközi figyelmet keltő esemény is akad.

A dizájn kulturális természetének, missziójának s így végső soron a Terminál tevékenységének, funkciójának intellektuálisan veszedelmes elbagatellizálása nem egyedül s nem is elsősorban Böszörményi Nagy Gergely, még kevésbé kinevezője felelőssége. Vétkes a szellemi-kulturális élet is. Alig vesz tudomást arról, amit ma kreatíviparnak mondanak, és aminek döntő szerepe van, azaz volna mindennapi életünk és környezetünk tárgyi világának formálásában.

Elég néhány órát eltölteni egy-egy nagy nemzetközi dizájnseregszemlén, Kölnben vagy Milánóban, Frankfurtban vagy Londonban, és megbizonyosodhatunk a szakma látványos vitalitásáról. A vezető tervezők a szó minden értelmében világsztárok. Megfordult az a trend, amely korábban másodlagos, alkalmazott műfajként értelmezte az iparművészetet meg a dizájnt is. Ma a művészi képzeletnek semmi nem szab gátat, éppenséggel a legelképesztőbb formai lelemények ösztönzik a fejlesztőket új meg új műszaki megoldásokra.

Magyarán: a Design Terminál védelemre szorul – még akkor is, ha teljesítményéhez képest talán sok pénzt költ. Mind a kultúrában, mind a gazdaságban küldetést teljesít.