Dávid Ferenc: De addig se vagyunk csöndben
A Fidesszel szemben nem lesz annyi türelem, mint szocialista elődeikkel volt – mondja a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára. Bár a VOSZ március elején hat pontban megegyezett a Fidesszel, Dávid Ferenc állítja: a vállalkozói réteg nem pártpolitikai alapon mérlegel, hanem abban reménykedik, hogy ami az utóbbi nyolc évben a gazdaságban történt, nem ismétlődik meg. KRUG EMÍLIA interjúját a csütörtökön megjelenő 168 Órában olvashatják.
A VOSZ főtitkára az interjúban közölte: többször egyeztettek a Fidesz illetékeseivel, de a Fidesz konkrét terveit ők sem ismerik. – A VOSZ nem pártalapon működik együtt a Fidesszel, hanem a jövendőbeli kormányzat partnere kíván lenni. A pártok nyilvános gazdasági programjai nem túl kidolgozottak. De még így is: a szocialistákén leginkább a változatlanság látszott. A Fideszé legalább irányváltást jelez - közölte Dávid Ferenc.
A főtitkár szerint júliustól csak szimbolikus lépések várhatók az új kormánytól, hiszen a költségvetést nem lehet felrúgni. – Elégedett lennék, ha kezdetben az adminisztratív terhek csökkennének, mondanának valamit az uniós pénzek elosztásáról, a hitelpolitikáról. Ezek nem érintik a büdzsét, csak átrendezést igényelnek. És nagyon örülnék, ha üzennének valamit az élőmunkaterhek csökkentéséről. Azt persze ostobaság követelni, hogy csökkentsék július 1-jétől tíz százalékkal a járulékokat. De az élőmunkaterhek fokozatos enyhítése egyik fontos feltételünk. Úgy érezzük, mintha a politika végre a gazdaság felé fordulna. Bajnai Gordonék – helyesen – a GDP-hez kötötték a nyugdíjprémiumot. Ezt miért nem lehetett korábban meglépni? A vállalkozói réteg nem pártpolitikai alapon mérlegel: új gazdaságpolitikában hisz, és reménykedik abban, hogy ami megtörtént, az többet nem fordulhat elő. Eladósították az országot, de megoldották legalább a segélyezést? Javult a szociálpolitika? Nem.
Dávid Ferenc szerint a vállalkozói szféra fél évet, talán egy évet ad az új kormánynak, hogy számukra pozitív intézkedéseket hozzon. De mi történik, ha nem lép az új kormány? Vagy: ha nem úgy lép, ahogy azt a gazdaság elvárná? Érdemes-e újratárgyalni a hiányt az IMF-fel?
A válaszokat elolvashatja a csütörtökön megjelenő 168 Órában.