Daróczi Ágnes: A mi holokausztunk egy elnémított holokauszt

Daróczi Ágnes kisebbségkutató, a roma holokauszt egyik kutatója szerint emlékezni kell, ugyanakkor nem szabad mindig csak a rosszra. Daróczi Ágnes beszélt arról, van-e különbség a zsidó és a cigány holokauszt között. Elmondta, miért élt ő és családja üldözöttségben. És kitért arra is, miért fontos megismerni a múltat. A kisebbségkutatóval készült exkluzív interjú a roma holokauszt nemzetközi napján debütál, amely a Roma Produkciós Iroda Alapítvány és a 168 együttműködésében készült.

Elég sok időt töltött az életében azzal, hogy kutatta a holokauszt történetét. Van-e markáns különbség a cigány és a zsidó holokauszt között?

Nem volt különbség. Ugyanaz a halálgyár aratta az áldozatait. Sokszor úgy beszélnek róla, mintha nem ugyanaz a felsőbbrendűségi politika érvényesült volna. Ha csak az egyik nép felől közelítjük meg nem érthető meg az egész folyamat. Folyamatosságában kell vizsgálni. Olyan értelemben véve voltak csak különbségek, hogy a cigányságnak nem voltak intézményei, nem volt értelmisége, nem volt egyháza, nem volt megfelelő nyilvántartás. Mindaz, ami velünk történt így elhallgatott, ez egy elnémított holokauszt.

A zsidók esetében sokkal jobban nyomon követhetőek az események, az ő életüket a zsidótörvényekkel fokról fokra ellehetetlenítették Magyarországon. A Numerus Clausus törvényekkel először megtiltották, hogy egyetemekre, főiskolára járjanak, hogy bizonyos mesterségeket folytassanak. Aztán folytatódott: elvették a tulajdonukat, majd csillagos házakba és koncentrációs táborokban zárták őket, végül mentek a vonatok a koncentrációs táborok felé.

A cigányok történelme más. Az I. világháború idején született meg az első cigányokat üldöző rendelet. 1928-ban és 1938-ban pedig már csak megerősítették ezeket. Vagyis a cigányság Magyarországon nem volt a jog védelme alatt. Mi nem voltunk egyenrangú polgárok, mi nem voltunk emancipáltak. Nálunk nem is az emancipáció visszacsinálása történt meg, hanem már eleve folyamatos üldözöttségben voltunk.

Ez az üldözöttség érzés a holokauszt után is megmaradt?

A saját családom történetét tudom elmesélni. Mind engem, mind a családomat elfogta annak idején a rettegés, ha rendőrt láttunk. Csak sokkal később, felnőttfejjel értettem meg, hogy ez a félelem nemzedékről nemzedékre adódott köztünk tovább. Olyan események okozták ezt, minthogy a nagyanyámat annak idején a csendőrök földig verték, mivel túl tisztának találták rajta a ruhát, azt gondolták biztosan lopta... De a szokásos csendőr virtusnak az is része volt, hogy felsorakoztatták az egész cigánytelepet, gyerekestől az aggastyánig, és sorport vertek férfiakon, a gyerekeik szeme láttára. Ahogy azt apu meséli, sóbálvánnyá meredt és mozdulni sem tudott amikor csendőrt látott. Ennek a folyamatos szenvedésnek a következtében alakult ki az üldözéstudat az én családomban és a többi román egyaránt, amelynek mai napig megnyilvánulnak nyomai.

Mikor kezdték el itthon a romák összegyűjtését?

Magyarország német megszállása után, 1944-ben. Azonban csak a betakarítások után, mivel addig szükség volt a munkaerejükre. Ezután a deportálások tömegesen az ország nyugati felén voltak jellemzőek, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy az ország keleti feléből, vagy Budapestről ne vitték volna el a cigányokat. Számos embert szakítottak el otthonukból többek között Soroksárról, Pestimréről, Újpalotáról. Voltak, akiket Budapesten gyűjtötték a téglagyárban, és voltak, akiket egyenesen Komáromba vittek.

Túlélőkkel készült interjúkból tudjuk, hogy Komáromban rosszabb körülmények voltak, mint sok koncentrációs táborban. Komárom a magyarországi cigányok legnagyobb temetője, ahogyan berendezték abból tükröződött a magyar társadalom szerkezete is. A politikai foglyoknak, akik között miniszterek – vagy például Komárom város polgármestere és papja volt – , nekik jobb elhelyezés volt biztosítva, fogadhatnak látogatót, kaphattak csomagot. Amikor 1944 novemberében elkezdődött a cigányok deportálása, a Komáromi Csillag erődbe már annyira nem volt hely, hogy az évszázad legnagyobb telében a cigányokat a szabad ég alatt hajtották, nem volt hová letegyék a fejüket. Azonban nem csak Komáromba vitték Magyarországról a romákat, a legtöbb nagy külföldi lágerben mind voltak magyar romák, ezek egyike volt Auschwitz is.

1944. május 16. Auschwitz-Birkenau. Mi történt ott akkor?

Auschwitz-Birkenau 2E lágerében elkülönített cigányláger volt. Családi cigánytábort hoztak létre, tudták ugyanis, hogy a cigányok a gyerekeik nélkül oroszlánná, tigrissé válnak. Ebben az elkülönített lágerben épp úgy volt egykori katonatiszt, mint csecsemő az anyja karján. Gyerekek is születtek a táborban, egészen pontosan 371-en, ők azonban soha nem érhették meg, hogy felnőjenek. A cigányláger lakóit nem vitték dolgozni, féltek, hogy megszöknek, hogy kitalálnak valamit. De az újabb ember szállítmányok egyre csak jöttek, kellett a hely. Ezért a nácik fel is készültek a halálgyár beindítására. Csakhogy a cigányok ezt megtudták, ugyanis egy lágerőr megsúgta nekik mire is készül az SS. A romák azonban nem várták tétlenül a halált. Úgy voltak vele, hogy ha meg is kell halni, akkor sem fognak birkamódjára elveszni.

Május 16-án jött meg a gyilkos parancs. A 32-es blokkban, azonban a cigányok felkészültek az ellenállásra. Hiába jött parancs a sorakozóra, ők nem törődtek vele, összetákolt fegyverekről, vagy ha kellet csupasz kézzel, de kész voltak a küzdelemre. Az SS válaszút elé került, vagy szembeszállnak a cigányokkal, vagy elhalasztják a tábor kiürítését és mennek az éppen érkező vonatokhoz. Így is lett. Ezzel pedig példa nélküli módon, ha csak rövid időre is, de a romák megakadályozták a lemészárlásukat.

Mi történt ezután a láger lakóival?

Sajnos nem tudták elkerülni sorsukat. Miután kiválogatták a munkaképeseket augusztus 2-án felszámolták a cigányláger maradékát.  2897 főt gyilkoltak meg egyetlen nap alatt...

A romák akkor már nem próbáltak ellenállni?

De! Ezt a szomszéd tábor túlélőitől tudjuk. A cigányok akkor is próbálkoztak az ellenállással, de az SS felfegyverkezett, tankokkal mentek közéjük. Másnap pedig már széttaposott koponyákat, emberi testrészeket kellett összeszedjenek. Ha elemzünk csak egy csöppet is és belegondolunk, hogy a május 16-i bátorsága a cigányoknak, akik akkor vagy hatezren voltak, potenciálisan a többieknek az életet jelentette.

Mit üzen május 16. és mit üzen augusztus 2.?

Május 16. az élet ünneplésének az örömünnepe kell legyen. Az ifjúságunknak, a gyerekeinknek, a bátorságnak és a vidámságnak az ünnepe. Mert képesek vagyunk ellenállni, képesek vagyunk minden időben, a legrosszabbnak is nemet megálljt parancsolni. Mert bátor nép vagyunk. Ez az örömünnepünk, hogy bármire lehetséges, ha bátrak vagyunk.

Augusztus másodika emlékünnep, az emlékezés kötelessége, hogy mártírjainkról, ártatlan áldozatainkról megemlékezzünk. Ha üzen valamit május 16. és augusztus 2., akkor azt, hogy méltóképpen meg kell emlékezzünk. A két események egyensúlyban kell legyen. Nem emlékezhetünk mindig csak a rosszra, mert akkor vesztesek leszünk valóban. Ugyanakkor nem szabad elfeledni: a múlt megismerése nélkül nem tervezhetünk jövőt.

(Kiemelt kép: Daróczi Ágnes, a Cigányságkutató Intézet igazgatója a roma holokauszt 70. évfordulója alkalmából rendezett civil megemlékezésen a roma holokauszt áldozatainak emlékművénél a fővárosi Nehru parkban 2014. augusztus 2-án. Fotó: Marjai János / MTI)