Csúnya lebukás: a parkolóban vette át a 350 ezer forintot

Jogerősen letöltendő szabadságvesztéssel sújtott a Pécsi Ítélőtábla kedden egy felszámolóbiztost és egy ügyvédet, akik kedvezőbb eljárást ígértek egy vállalkozónak cége felszámolásával összefüggésben 2009-ben Pécsen.

2011. június 29., 10:27

A táblabíróság Makai Lajos vezette tanácsa a felszámolóbiztost vesztegetés miatt egy év két hónap börtönbüntetésre és félmillió forint pénzbüntetésre, míg az ügyvédet vesztegetés és zsarolás kísérlete miatt egy év nyolc hónap börtönre, egymillió forint pénzbüntetésre és 350 ezer forintos vagyonelkobzásra ítélte. A Baranya Megyei Bíróság februárban hozott elsőfokú ítéletében a börtönbüntetést még mindkét vádlott esetében négy évre felfüggesztette, s az akkori döntésben a vagyonelkobzás nem szerepelt. Az ítéletet követően az ügyész súlyosításért, a vádlottak és védőik felmentésért fellebbeztek.

A táblabíróság mostani jogerős ítéletében letöltendő szabadságvesztés rótt ki a két vádlottra. A tényállás szerint a vádlottak 2009-ben kedvezőbb eljárást ígértek egy vállalkozónak cége felszámolásával összefüggésben. A vállalat gazdálkodása miatt a cégvezetőt fel kellett jelenteni az illetékes hatóságnál, de a felszámoló és az ügyvéd azt ígérte neki, hogy pénzért kedvezőbb színben tüntetik fel őt a feljelentésben – írja az MTI. A felszámolóbiztos és az ügyvéd ellen azután indult eljárás, hogy rendőrök az ügyvédet egy pécsi áruház parkolójában 350 ezer forint készpénz átvételekor elfogták.