Csontvázvita a katonai rádiókról

Kinek a csontváza a katonai rádió beszerzés-ügy? – ezen vitatkozik most a Fidesz és az MSZP. A jelenlegi kormánypárt szerint Szekeres Imre volt tárcavezető a hibás, a szocialisták szerint az első Orbán kormány nem járt el körültekintően.

2010. szeptember 28., 05:07

Az első Orbán-kormány csontváza, a Honvédelmi Minisztérium és a Kongsberg vállalat szerződése húszmilliárdba is kerülhet az adófizetőknek, de nem a Szekeres Imre által kezdeményezett szerződésmódosítás, hanem a jobboldali kormány által hozott 2002-es döntés miatt – állítja az MSZP.

A Magyar Nemzet korábban arról számolt be, hogy beperelte a Honvédelmi Minisztériumot egy norvég katonai rádiókat gyártó cég. A Kongsberg a honvédségnek szállított harcászati rádiókról szóló szerződés módosítása miatt fordult bírósághoz. A per tárgya az, hogy a szaktárca még Szekeres Imre volt miniszter jóváhagyásával kilencről négyezerre csökkentette a társaságtól megrendelt katonai rádiók számát.

A módosítás miatt azonban a Kongsbergnek kompenzáció járt volna, de az erről szóló megállapodást 2009 végéig nem írták alá. A cég ezért választott bírósághoz fordult, az első tárgyalást már augusztusban megtartották, de döntés nem született. A lap katonai forrásai szerint a norvég cég által szállított rádiókkal több gond is adódott, ezért módosították az eredeti beszerzési megállapodást.

Az MSZP szerint az első Orbán-kormány döntött arról 2002 tavaszán, hogy a norvég Kongsberg cégtől szerzi be a harcászati rádiókat. 9000 darabot rendeltek, ami több mint kétszerese volt a szükséges mennyiségnek. A szocialisták szerint az elhibázott döntés „eredménye” volt, hogy a norvég cég többszöri határidő módosítás kérése után sem volt képes a szerződésben vállalt minőségű rádiókat leszállítani.

„Miután a szerződés teljesítésére a folyamatos határidőcsúszás és minőségi problémák maradtak jellemzőek, Szekeres Imre honvédelmi miniszter kinevezése után kezdeményezte a szerződés módosítását” – áll az MSZP közleményében, amely szerint „a 2007-es módosítás célja az volt, hogy csak a honvédség valós igényeinek megfelelő mennyiségű, korszerű és működőképes rádiót szerezzünk be, ugyanakkor kompenzáljuk a norvég cég bevételcsökkenését, az előkészítés méltányolhatónak minősíthető mértékéig a közbeszerzési törvény maradéktalan betartásával”.

A szocialisták szerint a szerződést a HM és a Kongsberg cég egyaránt jóváhagyta. A szerződésmódosítás alapján kezdődtek meg a kompenzációs tárgyalások, amelynek során a szocialisták szerint a Kongsberg cég teljesíthetetlen elvárásokkal lépett fel, amit a Honvédelmi Minisztérium elutasított. Az MSZP közleménye úgy fogalmaz: „nyilván a Kongsberg cég a FIDESZ-KDNP kormányra kerülésének lehetősége miatt lépett fel indokolatlan igényekkel”.