Cselekedni kellene!

– Lemondását indokolva igen keményen megvádolta polgármester kollégáit...

– Nem vádaskodtam. Miután szembesültem azzal, hogy emberek nem létező munkavégzését kell igazolnom, ráadásul olyanokét is, akik nem is a falu lakói, megpróbáltam megoldást találni. A jegyzőségen értetlenkedtek, a polgármesterek pedig elküldtek a búsba, mondván, ne ugráljak, mindenki ezt csinálja.

– Vagyis?

– Ha kaparja a pógár az árkot, ha nem, a polgármester elvégzettnek igazolja a munkát, vagyis visszaél a hatalmával, okiratot hamisít, csal. Jogász ismerősöm szerint ezek a cselekmények nyolc évvel is „jutalmazhatók”, de ne aggódjak, engem felmentenének, mert önmagam feladásával egy a társadalomra igen veszélyes bűncselekményt lepleztem le. Ha pedig így van, akkor az ország összes polgármesterét meg kellene gyanúsítaniuk.

– Önnek tudnia kellett, mit vállal, amikor jelöltette magát.

– Én azt tudtam, hogy ez a közmunka nevű agyrém anyagilag és morálisan is tönkrevágja az embereket, akik szintén érezték ezt. Ők maguk kérték, hogy legyek polgármester, és teremtsek értelmes megélhetési lehetőséget. A lényeg: a falu – önrendelkezési jogával élve – kényszerítheti a közigazgatási területén lévő földek tulajdonosait földjük helybéli hasznosítására. Vagyis az adott településen életvitelszerűen lakó embernek kell a földet bérbe adni, ellenkező esetben a tulajdonos megadóztatható. A minisztériumban igazat adtak nekem. Hektáronként húszezer forinttal számolva, az első évben összejött volna tizenhatmillió. Aztán már nem kell más, mint szorgos munka.

– Meseszép ötlet. Miért nem kezdett bele az immár miniszteriálisan is engedélyezett terve megvalósításába?

– Hibás vagyok, mert megbízva a testületben, nem néztem meg, mit írok alá. Megegyeztünk: az én feladatom egy értelmesebb élet anyagi feltételeinek megteremtése, az arra kinevezett kollegina pedig gondoskodik a közmunkások foglalkoztatásának törvényes hátteréről. Ő – aki aztán a falu polgármestere lett – ennek pont az ellenkezőjét tette. Így a bizalmam megingott. Arról nem is beszélve, hogy amikor a történtek miatt pörlekedni kezdtem, még ők vádaskodtak, sőt hirtelen mindenkinek elment a kedve a gazdálkodástól. Féltek, és félnek ma is. A hivatalnokok féltik a havi fixüket, a falubeliek meg kussolnak, nehogy kimaradjanak a közmunkából, ahol békésen támaszthatják a lapátot. Ehhez én nem asszisztálok.

– A belügyi tárca illetékese azt állítja: ön azért mondott le, mert összeférhetetlenségi eljárás alatt állt, valamint tízmillió fölötti NAV-tartozása van.

– Az elmúlt harminc évben hetvennégy eljárást indítottak ellenem. Mindennek az alapja a megfélemlítés. Ha a parasztember ismét hosszú távon biztosított, értelmes munkából élhetne meg – ahogyan elképzeltem –, visszakapná az önbecsülését. És akkor ez a hatalom úgy dőlne össze, mint a kártyavár.

– Ön rendszeresen demonstrált a fővárosi Kossuth téren is. Táblájára azt írta: „Nem leszek közmunkás! Inkább meghalok!” Kezdem érteni, miért illesztették önre a világhálón a Gyöngyfa lovagja titulust, utalva Don Quijotéra, La Mancha lovagjára.

– Engem nemcsak a hit és az indulat vezérelt, hanem az értelem is. Elégedettnek kellene lennem családi gazdaságunk sikereivel, hisz huszonnyolc féle sajtot meg vajat, kefirt készítünk és árusítunk. De ha lepusztul minden körülöttem, akkor mire megyek a tudományommal? Tény, hogy csatározásaimban nagyrészt elbuktam, pedig a magyar falu érdekében politikai színezettől függetlenül mindenkivel hajlandó voltam szövetkezni.

– Főleg tejfronton voltak komoly ütközetei.

– Én is a Baranyatejnek, illetve a privatizálás után a MiZónak szállítottam a tejet. A kilencvenes évek végén bejelentették: nem tudnak fizetni. Azért, hogy kistermelő beszállítóként nehogy feltartott kézzel bukjunk el, megcsináltam a Baranya Megyei Tejtermelők Egyesületét. Elértük, hogy a bennragadt pénz ötvenhat százalékát mindenki megkapta. A nagyok belépésével létrejött egy, az ország 9600 MiZo-beszállítóját felvonultató konzorcium. Feltett szándékunk volt, hogy felszámolás mellett fogjuk üzemeltetni a céget. Szabadi Béla államtitkár teljes vértezetben küzdött ellenünk. A 2002-es választások előtt pedzegette, az országos tejkérdés megoldására megszavazott 5,2 milliárdból jelentős összeg jutna nekünk is, ha csendben elhúznánk. Nem tettük. Utóbb Csányi sok milliárd forint kamatmentes kölcsönt kapott állami garanciával, húszéves futamidőre. Ekkor Medgyessy Pétert kértem, ne engedje, hogy kicsinálják a gazdákat, cserébe segítjük a választáson. De Csányi meg a Sole jött, tarolt, minket pedig kirúgtak.

– A következő csatáját is fideszes csapatok támogatásával vívta meg, és...

– ...buktam el. Így igaz. A felgyűlt tapasztalatokból készítettünk egy anyagot, melyben családi parasztgazdaságok létrehozásának és működtetésének tervét írtuk le. Fideszes politikusok tetszését is elnyerte. Úgy gondolták, a 2010-es választási győzelmüket segítheti, ha az ügy mögé állnak. Megbeszéltem néhány falu polgármesterével és olyan családokkal, amelyek már gazdálkodtak, hogy ők lesznek a folyamat beindítói. A piaci értékesítés mellett a megye oktatási, egészségügyi és szociális intézményeit is elláttuk volna. A Fidesz nyert, a kormány megszavazott 1,8 milliárd forintot az első öt évre, időarányosan. Tájékoztattak, hogy a Fidesz részéről Bánki Erik fogja felügyelni a munkát. Soha nem találkoztam vele. Meggyőződésem: a fiúk rájöttek, hogy jó buli lesz ez nekik, csak ezt a gyöngyfai manust kell kiiktatni. Létrehoztak egy céget, ami valamiféle portékákat szállít a városnak, és – hogy befogják a számat – a pécsi közgyűlés megszavazta: legyek én a felügyelőbizottság elnöke. Röhej! Aztán a hivatal egyik főjogásza (ma a város felső vezetéséhez tartozik) megjelent nálam több millió forinttal, mondván: rátesszük a cég matricáját a kocsimra, oszt’ nem kell mást csinálni. A beruházásokból semmi sem valósult meg. Szerintem a kormánynak a falvak ellehetetlenítése a célja. Előbb-utóbb rezervátumba dugnak bennünket, és aki gazsulál, a mai rabszolgatartás szabályai szerint közmunkára mehet. A nem is oly távoli jövőben nagyon súlyos gondokkal, éhező tömegekkel találja szembe magát a kormány. Cselekedni kellene.

– Ám ahogy „jóakarói” többször is hangoztatták: egy fecske nem csinál nyarat.

– Igen, de az első fecskék után mindig jönnek a következők. Idő kérdése, mikor pattan ki a szikra, és lesz nagyon heves a nyár. Isten ne adja, hogy előkerüljenek a kaszák – immár kiegyenesítve.